2011. augusztus 10., szerda

Hármasikrek tortája :)

Apukám nagyon kedves ismerőse megkért, hogy készítsek egy tortát a hármasikreinek. 18 évesek lettek! :) Igazán megtisztelő, hogy rám gondoltak!

Azért milyen fura, hogy valakinek egyszerre 3 gyermeke születik! :) Egyszerre 3 picit felnevelni nem lehetett egyszerű feladat.

Na de tértjünk vissza  a tortához. Ahogy meghallottam, hogy miket kell raknom EGY tortára, rögtön beijedtem (szokásomhoz híven). :)

Az egyikük lány. Ő modellkedik. Tehát neki valami modelles dolgot kellett a tortára kiötletelni. Hozzátenném, hogy most ért haza Indonéziából. Ott töltött 3 hónapot mert rengeteg magazinnak és divatújságnak fotózták. Szóval nagyon szép leányzó.

Aztán van még két fiú. Az egyik gitározik, a másik énekel. Szóval azt kérte az apukájuk, hogy nekik gitár és mikrofon legyen a tortán.

Tehát úgy gondoltam, hogy legegyszerűbben és legszebben ostyalappal tudom megoldani ezeket a kéréseket. Ezért elkezdtem kutakodni a neten. Találtam is pár képet, ami tetszett, de rengeteget kellett módosítanom rajtuk. Kb 2 óráig szerkesztgettem a képeket, mire megfelelőnek találtam.

A leányzónak rózsaszín, a fiúknak pedig kék színárnyalatú képeket kreáltam. Díszítés gyanánt fehér díszítőelemeket használtam. Túl soknak találtam volna, ha még valamilyen színt viszek bele. Néhány kis ezüst cukorgyönggyel dobtam fel a végén.


Torta hármasikreknek



Nagyon tetszett nekik! :) És én nagyon örültem, hogy részese lehettem ennek a nagy eseménynek, hiszen nem mindennapos dolog, hogy 18 éves hármasikreknek készíthet tortát az ember! :)


Nudleee

7 megjegyzés:

Kreatív konyha írta...

Gyönyörű a torta! Nagyon ügyes vagy és kreatív!

Nudleee írta...

Nagyon szépen köszönöm! :) Kedves tőled!

Adryenn írta...

Nagyon ötletesen kiötlötted:-)
Egy tortán megjelenítettél 3 más témájú dolgot és mégsem lett zsúfolt:-)
Gratulálok,nagyon szép munka!

Nudleee írta...

Köszi szépen Adryenn! :) Jól látod, igyekeztem nem túlzsúfolni és én is úgy gondolom, hogy összejött... :) Örülök, hogy tetszik! :)

Ildyco írta...

Nagyon szép lett :)

Biró Anikó írta...

Hát ez gyönyörű lett....nagyon ügyesen lett megtervezve és kivitelezve...:) Gratulálok!

Nudleee írta...

Köszönöm szépen lányok! :)

sutibox.hu - a gasztroblogok gyűjtőoldala - kis banner