2013. július 20., szombat

Vintage stílusú szülinapi tortám


Hazaérkeztem... Újult erővel kezdek neki a tortázásnak! Úgy érzem tele vagyok ötletekkel. Mivel épp szülinapom volt 2 napja, nyilvánvaló volt, hogy készítek egy tortát magamnak. Na jó, nem csak nekem készült, hiszen a szüleim 33. házassági évfordulója is épp néhány napja volt! :) Szóval rájuk is gondoltam, így egyfajta közös tortaként készült Ma fogunk ünnepelni, ma vágjuk majd fel. Nálunk ez mindig így megy, a nyár közepe az ünneplésről szól, imádom! És az meg külön öröm, hogy végre itthon lehetek és a szeretteimmel ünnepelhetek.

Most csak röviden a tortáról... Végre használhattam az airbrush készletemet! :) Már egy éve nem volt alkalmam elővenni, így mindenképp szerettem volna már valamit alkotni vele. Annyira jó volt. Remegő kézzel szedegettem elő a dobozkából az alkatrészeket, szerencsére rutinos mozdulatokkal pakoltam össze mindent. A torta alapját fújtam meg halvány rózsaszínre (igen rózsaszín és nem lila... bár a kép annyira nem adja vissza). Elég szép egyenletesre sikerült lefújnom, büszke is voltam magamra! :)
 
 


 
 

A másik dolog, amit szintén nagyon vártam, hogy kipróbálhassak, az a cukor csipke... Kettő darab szilikon mintázóm volt hozzá, de anyag, amit bele lehet tenni, az nem... Nagy szerencsémre Mártika (itt a blogja) megosztott egy cukorcsipke massza receptet, ami házilag elkészíthető, így azonnal ki is próbáltam. Néhány változtatást kellett végrehajtani a recepten és némi keverés kavarás után tökéletes lett! :) Nagyon boldog voltam! Örömmel álltam neki a cukorcsipkék készítésének! A pillangók, a torta közepén lévő pávatollas minta és a szélső zsinór-szerű csipke szalag is ezzel készült! :) Fenomenális, imádom! Millió ötletem van a csipkéket illetően, csak előbb be kell szereznem még néhány fajta szilikon mintát hozzá.

A torta alját körben glazúrral (írókamázzal) pöttyöztem be. És a torta oldalán lévő apró pöttyök is azzal készültek. Igazi kis Vintage tortácska lett, nagyon szeretem. :)





A felvágás után is fogok majd felrakni egy képet. Belül ugyanis mélybarna étcsokoládés piskóta lapul, vanília és étcsoki krémmel rétegezve! :) Nyami!

Még egy részletfotó.




Holnaptól egyébként egy hetet töltök Békéscsabán egy kézműves táborban, ahol a mézeskalács és grillázs készítés fortélyait fogom elsajátítani, már nagyon várom!!! :) Természetesen erről majd be fogok számolni és készítek jó sok képet! :)

Nudleee

2013. július 12., péntek

Búcsú Angliától...

 
Hát elérkezett ez a nap... Holnap hazarepülök és hazaköltözöm. Eltelt egy év. Nagyon furcsa, mert egy szemvillanásnak tűnt az egész. Szinte most érkeztem és most írtam meg nagy lázban égve a beszámolókat nektek az angliai boltok kínálatáról, a tortás üzletekről, különféle sztorikról, most meg már vége is. Rettenetes rossz érzés. Förtelmesen érzem magam. Igazából a kettős érzéseim miatt. Egyrészt borzalmasan vágyok hazamenni, nagyon várom, hogy ismét lássam a szüleimet, a szeretteimet, a barátaimat! Tényleg, tűkön ülök, már most rohannék a repülőhöz hogy azonnal vigyen már haza! Másfelől viszont néha olyan érzéseim vannak, hogy kettéhasad a kicsi szívem amiért menni kell. Főleg amikor arra gondolok, hogy itt kell hagynom a lányokat és az itteni barátaimat, az itteni életemet. Nehéz. Na de ki tudja, talán visszatérek egyszer. Vagy többször! :) Nem is akarlak ezzel a sok érzelgős dumával untatni benneteket. Rengeteg szép élményem van és ez a lényeg!

Na de azért hogy annyira ne kanyarodjunk el a blog témájától, hozok egy tortát is... Az egyik nagyon kedves itteni barátomnak készítettem búcsúajándékként. Szörnyen néz ki ez a torta... :) Amolyan ronda és finom. Viszont csupa Oreo keksz az egész. Aki kalóriákat számol, az még véletlenül se akarjon utánajárni mennyi lehet benne. Belegondolni sem szabad. :)

Nekiálltam a tortasütésnek úgy, hogy minden cuccom el van csomagolva. Vicces volt, jókat mosolyogtam. :) Na de most nem a külalak számított, hanem az, hogy szívből készüljön és hogy finom legyen. A torta külsejét normál esetben soha nem vonom be azzal a krémmel, ami belül is van. Na de most bevontam. :) Elég lágy volt, szóval ezzel már eleve kizártam azt a tényt, hogy bármiféle bámulatos habcsöves díszítést tudjak kivitelezni. A tortára a krémet egy vajkéssel kentem fel. :D Semmi luxus, semmi spéci spatula! :) A lakásban egyetlen kinyomócsövet találtam. Ami pedig műanyag, bazi nagy és hat ágú csillag csövű, aminek az egyik ága le volt törve. Ezt a részt lefelé fordítottam, így annyira nem látszódott felülnézetből a hiba. Habzsáknak egy uzsonnás zacsit használtam... Ez ám a precizitás! :) A kép minőségéről se beszéljünk.... Mobilos kép! Na de sürgetett az idő. Rengeteg dolgot kell csinálnom, pakolászni a cuccaimat, mindent elrendezni, szóval ezt a tortát villámgyorsan össze kellett dobnom. Az alapanyagok kimérésétől kezdve 2 órán belül a hűtőben volt a kész betöltött kidíszített torta.

A torta fözöttkrémjébe belefőztem egy egész tábla Cadbury Oreo kekszes csokit... És amint a 2 réteg krémet betöltöttem a piskótákba, megszórtam őket apróra darabolt Oreo kekszekkel. A torta tetejét porrá tört keksszel szórtam meg és néhány negyedbe vágott és egy egész is került rá díszítésként. Hát nem egy design torta, de az íze.. Hmm... Kóstolgattam menet közben (vagyis inkább ettem...) és nagyon-nagyon ízlett.
 
Oreo kekszes torta

 



Ezt a képet ma már közzé tettem a blog facebook oldalán, de azért megmutatom újra. A rétegekre szórt keksz... Nyami! :)

 



Most ennyi... Alvás helyett (mivel úgysem tudok az izgatottságtól), most megírtam ezt a bejegyzést.

Az utolsót Angliából...

Nudleee

2013. július 1., hétfő

Peggy Porschen - másodszorra

 


Már milyen rég megígértem, hogy írok még bejegyzést a legutóbbi londoni kalandozásomról... De egyszerűen nem volt időm, vagy nem volt energiám. Mostantól egy kicsit szabadabb leszek, mert nem dolgozom többé a kávézóban. A tegnapi nap volt az utolsó munkanapom. Sajnáltam eljönni, nagyon megszerettem a munkatársaimat és magát a helyet - bár hozzáteszem, hogy aki Costa karrierre vágyik, nagyon sokat kell dolgoznia, szóval nem egy nyugis munkahely. Viszont sokat tanultam a kollégáktól. Megtanítottak igazi minőségi kávét készíteni (vagyis kávékat, mert felsorolni is nehéz lenne hány féle kávét készítünk a Costában). Annyira szörnyű, hogy épp kezdett kialakulni a saját kis életem itt Angliában és 2 hét múlva hátrahagyok mindent. Olyan érzés ez, mintha a szívem ketté akarna szakadni. Maradnék is, mennék is. Azért nem mondom, hogy nem vágyom haza, mert nagyon szeretnék már OTTHON lenni! :) Hiányzik mindenki! Na de nem is mászom bele ebbe a témába, mert órákig tudnék az érzéseimről írni.

Szóval Peggy Porschen. :) Írtam már arról, hogy ismét ellátogattam pár helyre, ahol már jártam korábban. Ilyen volt a kínai negyed, ahol bementem a cukrászdába és figyeltem a cukrászt ahogyan dolgozik. Erről ugye már leírtam mindent
ITT. Áhh, bámulatos miket művel. Tényleg nagyon neki kellene esni a habtechnikának, jó lenne felfejleszteni magam. De minden lehetséges, csak gyakorolni kell... ;)

A másik dolog ami kihagyhatatlan, ha Londonban járok, az Peggy tortaszalonja, a pincurka ékszerdoboz London szívében. Aki esetleg Londonban jár, az gondolom eljut a Victoria Station közelébe - mivel ez London szíve, a központi pályaudvar, az összes busz, vonat metró és minden egyéb ide fut be. Szóval Peggy boltja alig pár száz méterre van innen. Ha már egyszer ott jár valaki, nem szabad elmúlasztani a látogatást! Legutóbbi ottjártamkor javában karácsonyi készülődés volt, az üzlet téli dekorációban pompázott. Sok-sok képet készítettem akkor,
ITT megnézhetitek őket. A sütemény és tortaszelet választék elég szegényes, ezt kifejtettem legutóbb. De ez olyan megszokott itt Angliában, már nem lepődöm meg ilyeneken. Nem hajlandók elfogadni az újdonságokat, csökönyösen ragaszkodnak a régi megszokott dolgokhoz. Csak úgy tudnám ezt elmagyarázni, mintha mi otthon csak krémest, rákóczi túróst, sachert és még vagy 3 féle sütit tudnánk venni otthon a cukikban és ennyi. Mert nekünk csak az jó, azt szeretjük, más nem is lehet finom. :D Ilyenek az angolok. Bár hozzáteszem jártam már olyan cukrászdában is, ahol meglepően nagy volt a választék. Na azon inkább meglepődtem. :)

Szóval a decemberi látogatásomkor csokitortát ettem Peggy-nél. Finom volt, ízlett, de azért nem voltam teljesen elájulva tőle. Most az epres pezsgőkrémes tortát céloztam meg. Igazából meg kell mondanom, kicsit átalakult az ízlésem ami a torták ízvilágát illeti... Itt ugye meg kellett szoknom, hogy minden vajkrémes. Tehát nem főzöttkrém és vajkrém. Csak zömében vaj. Nem azt mondom, hogy szeretem, de megszoktam. Az itteni vajnak nagyon finom krémes és dús íze van. Olyan, mint egy jó sűrű tejszín. Szóval ehető. :) De a magyar tömény vajkrémes tortákat továbbra sem leszek hajlandó megenni! :)

Ebben a tortaszeletben, amit kóstoltam, belül eperlekvár, kívül vajkrém volt. A kívülre kent vajkrém bevonat sebészi precizitással volt felkenve. :) Tökéletesen sima volt! Szerintem valami szamurájkarddal simítoták el! :) A pezsgő zamatát elég jól ki lehetett érezni belőle, összességében elég jó volt. Olyan kis romantikus és bizsergető párosítás az eper és a pezsgő. A piskóta tészta nekem ízlett, kissé át volt locsolva valamilyen likőrös sziruppal, így egész jó állaga volt. A cupcake változat recepje meg van nekem. Peggy könyvében. Ha otthon leszek, jó pár receptet ki fogok próbálni, ami igazi angol (sajnos itt idő hiányában elmaradtak a nagy próbálkozások, bár még van 2 hetem és most lesz több időm is, mivel már nem kell a Costában szorgoskodnom, szóval valamit biztosan készítek majd). Rengeteg könyvvel megyek haza egyébként... Annyi cukrászattal és desszertekkel kapcsolatos könyvet vettem és kaptam, hogy hihetetlen! :) Egyébként rendeltem a napokban egy valódi szakács-cukrász szakkönyvet is, amiből itt mesterképzéseken oktatnak. Szóval most arra várok, hogy megérkezzen. Igazi angol tradícionális ételek és desszertek receptjei vannak benne az igazi eredeti receptúra szerint. Amikor ideértem Angliába, és elkezdtem ismerkedni az angol ízekkel, a lányok apukája, aki ugyebár Michelin csillagos séf, idenyomta ezt a könyvet a kezembe, hogy ha valamit is meg akarok tudni az angol konyháról, hogy mi hogyan készül, akkor csakis ezt a könyvet tanulmányozzam. Szóval egyfajta biblia... De az ő könyvét mégsem fogom hazavinni, ezért rendeltem egy saját példányt! :)

Visszatérve a sütire... Hát. Szívesen beburkolnék most még egy szeletet belőle. :) Le is fényképeztem. A tetejére van biggyesztve egy nagyon finom rosé pezsgővel készült trüffel, ami még inkább kiemeli az ízeket és megkoronázza a desszertet. Mondom, nekem ízlett. :)
 






Hát itt az én pezsgős-epres-trüffeles tortaszeletem! :)



 
Az egyik nagyon kedves barátommal látogattunk el a cukrászdába. Ő ugyenezt az ízvilágot választotta cupcake formájában.












Persze készült néhány kép az üzletről és a dekorációról is! :) Mutatom!

Csodaszép, annyira szeretem ezt a pöttöm boltot! Igazi vintage!


Ennyi a hűtőpult. Ennyi a süti választék. De ide Angliába ez több, mint elég. :)


Néhány konyhai kiegészítőt is lehet kapni. Annyira szépek! :) Azokat a pöttyös kötényeket külön imádom!


Sok kis látványos motyó a polcokon! :)

Még motyók! :)

Kirakat a tavasz jegyében.



Ez nagyon szépike. Tetszenek a színek. Egyszerűségében gyönyörű.
 


Egy másik torta a kirakatban.


Rólam is készült egy képecske! :) Itt már végre nem nagykabátban és sapiban ücsörgök, mint a téli látogatásom idején! :)

 
 
Na és ez egy külön vicces sztori... Az utca túloldalán található a Peggy Porschen Academy, azaz a hely, ahol oktatnak. Súlyos pénzekért lehet eltanulni a trükköket és a tortadíszítés fortélyait. Szóval mindenképp meg akartam nézni ezt a helyet is. Általában csodaszép torták vannak kiállítva a kirakatba és látni lehet azt is, hogy hogyan dolgoznak odabent... Pár nappal korábban amint elhaladtunk a busszal az épület előtt, még láttam is a tortákat, de ugyebár buszból képtelenség normálisan szemügyre venni a dolgokat. Na de. A vicc... Amikor eljutottam oda, hogy akkor tessék ittvagyok, megnézem, épp felújították! :) Létrákkal és festékesdobozokkal volt tele... A csudába, most újra el kell mennem ide valamikor, mert nem nyugodhatok, látnom kell igazi valójában! :)




Amíg itt vagyok Angliában, mindenképp írok még bejegyzést, addig is szép napokat nektek! :)
Nudleee
sutibox.hu - a gasztroblogok gyűjtőoldala - kis banner