2012. augusztus 29., szerda

Igazi angol teadélutánon jártam! :)

Először is szeretném közölni veletek, hogy vasárnap elkészítettem a blogom facebook oldalát. Szeretettel várok oda is minden érdeklődőt! :) A jobb oldalon láthatjátok az elérhetőséget. Köszönöm ha megtiszteltek a figyelmetekkel ott is. :)

Hűűű tele vagyok élményekkel! Minden nap valami újat tapasztalok! Kicsit úgy érzem magam néha, mint aki csodaországba csöppent. Szóval most szombaton a vendéglátó családom hivatalos volt egy teadélutánra. Voltak olyan kedvesek, hogy engem is magukkal vittek! Nagyon vártam, hiszen tudtam, hogy ez megint valami egészen új dolog lesz!

Előljáróban egy kép a terített asztalról. :) Pompás, nem igaz?! Olyan finom volt minden, mint amilyennek látszik! :) Nézzétek meg a kép alján található lekváros sütiket! Később beszélni fogok róluk! :)

 
 


Aznap reggel elmentünk plázázni, mert az anyukának épp ezen a héten volt a szülinapja (igen, csináltam neki tortát és majd meg is mutatom, de ez megint más sztori :) ) és vásároltunk neki pár dolgot. Aztán amint már említettem, a Hampton Court Palotába mentünk. Először a "főnököm" bevitt a konyhába. Ugye írtam régebben, hogy ő Michelin csillagos séf. És a Hampton Court Palotában is szokott főzni többek között. Szóval bevitt a konyhába és bemutatott a fő cukrásznak, a séfeknek, az esküvőszervezőnek és mindenkinek... Irtó rendes pasas, komolyan. Nagyon tisztelem őt és ezt a családot. Mindenkinek eldicskedtünk a tortáimmal (vittem a fotóalbumomat és mindenkinek megmutogattuk) és nagyon tetszett nekik. Egyébként soha nem jártam még professzionális konyhában előtte. Nagyon élveztem. Sürgés-pörgés mindenfelé, aztán az a rengeteg étel... Szinte 20 centinként más illat csapott meg! A cukrász részlegben pedig épp esküvői torta készült. Kimentünk a díszterembe is, ahol óriási, gyönyörűen megterített kör asztalok várakoztak a násznép érkezésére.

Aztán megebédeltünk. Szuperjó dolgokat ettem. Grillezett csirkemellet tepsiben sült burgonyával, párolt zöldségekkel, friss salátákkal. Mindennek pont tökéletes íze és állaga volt. Ettem még egy mini padlizsános cukkinis lepényt és zárásként nagyon finom mandulás süteményt. Sajnos a palotáról nem tudtam képeket készíteni, mert mi a "művészbejárón", azaz hátulról mentünk be és ráadásul az eső is szakadt... Ki hitte volna... :) Ez az állandó esőzés és hideg már kikészít! De azért google-ból szedek le egy képet és megmutizom. :)



Ígéretet kaptam az apukától, hogy ezen a héten szombaton elmehetek vele újra és ott is tölthetem a napomat! Elnézhetek majd egy-két trükköt a konyhában! Nagyon várom!!!! :)

Aztán elindultunk a teadélután helyszínére! :) Izgultam picit, mert tudtam, hogy a családjukból sok mindenki ott lesz és nem tudtam hogyan fogadnak majd... De kár volt izgulni, mert mindenki nagyon cuki volt! :) Végig kérdezgettek engem amíg ott voltunk, hogy jól vagyok-e, kérek-e valamit, egyek, igyak, stb. Amikor beléptünk, az első amit megláttam a sok díszes teáscsésze volt szépen felsorakozva egymás mellé. Amikor rájuk néztem, egy nagyon régimódi kép villant be az agyamba. :) Érdekes volt. Mintha magam ellőtt láttam volna ilyesmi elegáns csészékből teát kortyolgatni pár kalapos hölgyet egy szép udvarban. Valahol talán láttam ilyesmi festményt, vagy filmet, azt gondolom.



Írtam a bejegyzés elején, hogy a lekváros sütikről fogok írni. Irtóra tradicionális és igazi angol sütikről van szó. SCONE a nevük. Igazából úgy néznek ki, mint nálunk a pogácsák, csak édesek. A tésztájuk kicsit emlékeztetett a képviselőfánkra (de csak ízre és nem állagra), vagy valami vajas tésztára. Szóval miután kisültek és kihültek, kettévágják őket, clotted cream-et és valami finom eperlekvárt raknak a tetejére. Megpróbálom elmondani mi is ez a clotted cream. Végre megtudtam mi ez és milyen ízű. Kicsit már kezdenek letisztulni a fejemben ezek a cream dolgok. :) Szóval ez egy irtóra sűrű tejszínkrém. Olyan állaga van, mint a krémsajtnak. És az íze pont olyan, mint amikor gyerekkoromban a nagymamám igazi tejet forralt és amikor kihült leettem a az aludt tej tetejéről a tejnek a "fölét".  Nagyon zsíros krém. Utánanéztem, 65% zsírt tartalmaz. Amúgy nekem bejött ez a Scone! :) Mondjuk én mindenféle édességet szívesen magamba tömök! :) Annyi, hogy mazsola volt benne, amit én nem szeretek. De ügyesen kikapkodtam belőle és már nem is volt gond! :)

A másik baj, hogy nem szeretem a forró teát. :) Szóval annyira nem vettem ki a részem minden élvezetből a teadélutánon. A többiek viszont igazi angolokhoz méltóan egyfolytában teát iszogattak a szendvicsek és a sütik mellé. Amúgy nehogy azt gondoljátok, hogy finnyás vagyok... Jégkrém és fagyi, forró tea, mazsola, üdítőitalok (csak vizet iszom). Ezeken kívül mindent megeszek és megkóstolok. :) Sikerült annyi mindent magamba tömni aznap, hogy 1 kilót biztos felszedtem. :)


Csudiszépséges cupcake-ek, csudiszépséges csipke köntösben. :)


 
 

És még cupcake-ek! :)



Terített asztalka! :) Mindenféle finomsággal és jósággal! :)

 


 
 

Hát gondolhatjátok mennyire jól éreztem magam! :) Kedves emberek, jó kaják... :) Na és még volt egy játék is, aminek én voltam a bírája, mert hogy szerintük én voltam közülük a leghozzáértőbb. :) Cupcake díszítő verseny volt. Kikevertünk egy csomó féle színű cukormázat, habzsákba töltöttük őket és mehetett a díszítés. Először gyerekeknek, aztán felnőttek. Természetesen mindkét esetben az volt a véleményem, hogy mindenki nyert! :) Tényleg jól éreztem magam! Aztán nem sokkal ezután elköszöntünk.

Hazafelé még meghívtak kínai étterembe vacsorázni. Komolyan mondom, hogy az otthoni összes kínai kaja, amit eddig kóstoltam, pocsék. :) Pedig már elég sok felé ettem, mert szeretem a kínai konyhát (is). De rá kellett jönnöm, h borzalmas amit otthon árulnak...

Itt valami iszonyú friss volt minden és szuper alapanyagokból készültek az ételek. 6 Fontért bármennyit lehetett enni. Szedtem pirított tésztát (otthon ugye ez tele van méteres darabokra vágott káposztatorzsákkal, meg óriáshagymákkal, meg mittudomén...), hát itt nem. Párolt sáfrányos rizst, amiben garnélarákok és némi friss zöldség volt, marhahúst feketebabos szósszal, és zöldséges tofut választottam. Isteni volt minden! Aztán a család, miután áradoztam, hogy én még ilyen finom kínai kaját nem ettem, közölte velem, hogy ez nem jó étterem... És itt nem olyan finom a kaja... Hát el voltam hülve.... :) Azt mondták majd elvisznek Londonba a kínai negyedbe és ott megtudom mi az igazi kínai kaja... :) Okés, én nem vagyok ellenére! ;)


Csináltam egy képet az étterem belsejében.




Kóstoltattak velem még egy dolgot. Egy vékony palacsinta szerű fehér tészta lapba kentünk fűszeres szilvaszószt, belerakosgattunk csíkokra vágott újhagymát és uborkát, végül apróra vágott kacsasültet raktunk bele! Kicsit féltem tőle, mert az édes és a sós íz együtt nekem nem minden esetben jön be, de ezek iszonyatosan harmonikusan passzoltak egymáshoz! Nagyon-nagyon ízlett!!!! :)


Na jól van befejezem, mert már megint írtam egy regényt! :)

Nudleee


2012. augusztus 25., szombat

Egy darabka Magyarország Angliában - azaz kalocsai mintás torta

Igen... Elvesztettem a kalocsai szüzességemet végre! :) Megalkottam az első ilyen jellegű tortát. Már régóta szerettem volna kipróbálni, hogy mit tudok kihozni belőle és most elérkezett az alkalom. Tudom, hogy már sokaknak kissé unalmas ez a minta és hogy kicsit elcsépeltnek tűnik, mert már lassan a csapból is ilyen mintás víz folyik. De én nem tehetek róla, imádom! :)
 


Hozzá is teszem, hogy a minta szerintem jól sikerült, de a burkolás pocsék lett! :) Még mindig nem vagyunk barátok az itteni burkolóanyaggal... Teljesen másképp viselkedik, mint az otthoni, amit megszoktam... Most már nem ragadt le, mert alá porcukroztam rendesen... DE! Bekentem körben a tortát vajkrémmel - ahogy szoktam. Hűtőben kidermesztettem - ahogy szoktam és burkolás előtt áttaperoltam a felületet nedves kézzel - ahogy szoktam... Amint ráraktam a burkolóanyagot, szinte abban a pillanatban megizzadt (olyan volt, mintha az alá taperolt nedvesség hirtelen a felületre került volna) és a símítóba csak úgy ragadt bele... Ezért puklisak az élek és az oldala, mert képtelen voltam eligazítani. Pedig a dermesztéskor se jéghideg hűtőbe raktam a tortát... Na mindegy... De majdcsak megszokjuk már egymást ezzel a bigyóval... :)

Visszatérve a mintára. Sziszitől, egy nagyon kedves tortázós ismerősömtől kaptam pár instrukciót (köszi drága :) nagyon jól jöttek a tanácsaid!!!), hogy a mintát hogyan készítsem. Gondoltam, hogy nem lesz egyszerű... De meg se merem számolni hány órát bigyóztam vele... Eleve mire minden színt begyúrtam (KILENC színt használtam...) már ez önmagában sok idő volt... Aztán kezdődött a legózás... Minden egyes kis részletet egyesével sodorgattam ki és illesztettem egymás mellé... De kitelt az időmből végülis, és a végeredmény kárpótolt a sok órás görnyedésért! :) A torta egyébként az angol családnak készült, akiknél AuPair vagyok. Nyaralni voltak Franciaországban és ezzel vártam őket haza. Nagyon megszerettem ezt a családot, nagyon jó emberek! Összeteszem a két kezem, hogy ilyen helyre kerültem. A honvágyat és az otthoniak hiányát leszámítva (ami valljuk be nem könnyíti meg a mindennapjaimat), igazán jól érzem magam!  A család nagyon érdelődik a magyar kultúra iránt, az ottani szokások, de még a gazdasági helyzet is foglalkoztatja őket. Nekem ez nagyon jól esik, mert jó néha egy kicsit gondolatban elrugaszkodni innen és beszélni a hazai dolgokról. Szóval még utána neten is mutogattam nekik pár dolgot a népviseletről és a mintával kapcsolatos dolgokról... Na jó... A robogós öregasszonyt, meg Nicole Kidman-t is megmutattam nekik kalocsaiban... :) Egyébként nagyon megörültek a tortának és a kislányok mindig mutogatják a képet róla mindenkinek! :)

Szóval nekem ez a torta most több dolgot is képviselt... Jó érzés volt készíteni, mert tudtam, hogy egy igazi kis hungarikumot csempészek be a mindennapjainkba. Másrészt viszont irtóra foglalkoztatott már ez a téma, és már régen akartam készíteni egy ilyen jellegű tortát.

A következő dolog a piskóta... Ki akartam próbálni egy új csokis piskóta receptet... Kifaggattam a lányokat is a fórumban, hogy szerintük melyik a legjobb. De... Találtam itt egy szakácskönyvet, ami az én kis bibliámmá vált... Benne egy csokitorta recepttel... Megtetszett, megcsináltam... Hát ilyen fincsit én még nem ettem! :) Annyi a baj vele, hogy 3 lapot kell sütni... De itt ez nem probléma, mivel 80 cm széles a sütő, a mélységét még nem mértem, de nem kevés az sem! :)))) Egyszerre beraktam a 3 tortaformát, így nagyon ügyesen ment a dolog. Szóval ez a könyv... Tényleg egy nagy etalon lett  a számomra... Látnátok engem napközben... :) Amikor a lányok játszanak és megyünk egyik helyről a másikra, én mindig a hónom alá csapom a könyvet és egy organizmusként mozgunk minden felé a lakásban és a kertben. :) Nem tudok betelni vele... Csakis édesség reciket tartalmaz és egy híres "Kolibri" nevű cukrászat adta ki. Valószínűleg sok mindent el fogok készíteni belőle, ha már az első recept ennyire jó lett! Ezekről természetesen majd beszámolok! :)

Mutatok képet a felvágott tortáról is. Nem kell megijedni, a burkolat nem teljesen annyira vastag, mint amilyennek látszik. Hófehér vajkrém is van alatta. Bár tény, hogy vastagabbra nyújtottam, mint legutóbb, mivel írtam is, hogy kicsit átlátszó volt, amivel nem voltam megelégedve. Sőt, ez szinte fekete csokitorta volt, nem nézett volna ki jól, ha virít a burkolat alatt... (A képet ki tudjátok nagyítani, de ha én rakom nagyobba itt a blogban, akkor kicsúszik a margón kívülre... Szóval katt rá! :) )

 


Na és a mai napom... Annyit előljáróban, hogy a Hampton Court Palotában jártam... De nem ám turistaként. :) Betekintést nyertem a konyhába és a cukrász részlegbe... És jövő héten nem csak, hogy beugorhatok szétnézni, hanem a szombatomat ott töltöm! :)


Folyt. köv.! :)

Nudleee

2012. augusztus 19., vasárnap

Tesco kínálat - Anglia

Szóval... Már rég megírhattam volna ezt a bejegyzést, de valahogy ezen a héten nem volt hozzá kedvem eddig, pedig tudom, hogy sokan vártátok. A képeket megszerkesztettem, de ennyinél le is ragadtam. Nem voltam olyan passzban, hogy értelmesen leírjak mindent. Talán most. :)
Épp egy hete látogattam el az egyik itteni Tescoba. Már kívülről is egészen más látványt nyújt, mint az otthoni... Sokkal barátságosabb, és igazi angol... Mármint úgy értem, hogy itt szinte minden csupa tégla kívülről, így a Tesco is.








Láthatóan nem olyan összetákolt bádogépület, mint otthon. Ami még a bajáratnál feltűnt, hogy a bevásárlókocsik nem érmével működnek... Itt vannak annyira inteligensek az emberek, hogy visszaviszik a kocsikat a helyükre és ehez nem szükséges hajtóerő (100 Ft)...



Rendesen izgultam mikor odaértem, mert tudtam, hogy egy csomó érdekes dolgot fogok látni bent! Annyit tudtam előzetesen, hogy itt a Tesco JÓ MINŐSÉGŰ árut kínál (nem úgy mint otthon). Ezt már az első nap közölte velem a  vendéglátó családom. Elondták melyik áruház jó és melyik nem. Persze nem csúcskategóriára kell azért gondolni, de itt szeretik a Tesco-t. És a saját márkás termékei is jók. Interneten utánanéztem a kínálatnak és az áraknak és egy-két dolgot bizony döbbenten láttam, hogy milyen olcsó az otthonihoz képest! Persze van sok minden, ami drágább, mint nálunk.



Beléptem és első benyomásra is szimpatikus volt az üzlet és az elrendezés is.





Nyilván olimpiai lázban égett az ország, ahogy látható is a képen. :) Gőzerővel szurkolt mindenki az itteni csapatnak! A brit zászlók és a nemzeti színek MINDENHOL megtalálhatók... A Tesco logo is ezért piros, fehér, kék (eredetileg ez egy angol áruházlánc). De komolyan ez a hazafiasság őrületes mértékeket ölt itt... Minden felé fellelhető egy-egy címer vagy a nemzeti színek... Bolondulnak a hazájukért. Autóillatosító, párna, edényalátét, nadrág, esernyő, konyhai papírtörlő (Alan Dunn is angol logókkal díszített papírtörlőt használt... Meg is őriztem belőle egyet... :) ) és még hosszan sorolhatnám.


A kínálatot látva természetesen volt sok dolog amit felismertem, de néha úgy éreztem magam, mint Alice csodaországban... Sok mindent lehet itt kapni, amiket mi nem is ismerünk otthon.


Kicsit elveszetten lépkedtem a sorok között. Egyelőre még mindig minden idegen itt a számomra és ráadásul nem is igazán szeretek egyedül mászkálni. Jobb ha van mellettem valaki, de ez itt egyelőre nem igazán kivitelezhető (nem nagyon van ismerősöm a családon kívül), szóval jobb ha megszokom...

Kicsit kínos volt egyébként  fényképezgetni! :) Észrevettem, hogy néha furcsán néznek rám az emberek, hogy vajon miért is fotózgatok mondjuk egy kiló porcukrot... De igyekeztem nem foglalkozni ezzel. Próbáltam az olyan dolgokat fotózni és feltérképezni amik a sütéshez használhatóak. A képek nem olyan jó minőségűek, mert zömében telefonnal fotóztam.

1 Font 365 Ft. Én így számolok.





CUKROK


Nem olcsók, de itt a porcukor tényleg azt jelenti, hogy PORCUKOR!!! Nem szemcsések. Annyira nem, hogy tegnap ahogy tortát sütöttem és öntöttem ki a tálba kiméréskor, 1 méteres körzetben "cukorpúder" ülepedett mindenre. Szóval biztos vagyok benne, hogy ezekből az icing porcukrokból nagyszerű virágmasszát, vagy házi fondantot lehet készíteni.






Silver Spoon sima porcukor a rózsaszín. Ilyen van most itthon nekünk. Fél kg 400 Ft... 1 kg 730 Ft... És ez a legolcsóbb a Tescoban... Létezik még ugyanebből a fajtából royal icingba való és kimondottan fondanthoz való is. Ezek is ugyanennyibe kerülnek. A képen balra Custard, azaz vanília ízű sodó van, bedobozolva (ez elsőre eléggé szíven ütött, hogy ilyen kiszerelésben, meg konzervben is árulják).... De be kell hogy valljam, hogy én csípem! :) Múltkor ettem ilyesmit szederrel és finom volt! :)



A zöld való a fondanthoz, a royal icing-hoz pedig a lilás-rózsaszín.



Létezik még csoki és citrom ízű porcuki is kimondottan royal icing-hoz. 250 gramm 360 Ft. Ezeket mondhatom, hogy teljes hülyeségnek tartom... :) Tőlük balra szórós porcukor, 200 gramm röpke 730 Ft-ért... Hát köszi... Belerakom egy szitába a "sima" porcukit és megszórom a sütit... :)


Kristálycukor fronton már jobb a helyzet. 1 kg-ot lehet venni 320 Ft-ért. Én azt mondom ez teljesen baráti ár...Ezt le se fotóztam. Semmi extra. Kristálycukor és kész. :)



LISZTEK


Nyilván itt is több féle létezik, eltértő árkategóriákban. Alapjában véve viszont van sima liszt (plain flour) és dundi "önkelesztő" liszt (self raising flour).





Árak... Kb 190 Ft-tól 730 Ft-ig/ 1, vagy 1,5 kg... De az utóbbi ár már bio farmon termelt búzából készült.





Nekünk most a Homepride márkájú pirosas csomagolású van itthon. Az első sütésemkor nem jött be, mert kissé szürkés színű volt a piskótám, erről írtam is. De tegnap csokis piskótát készítettem vele egy új recepttel és mennyei lett! Sima piskótához legközelebb kipróbálok majd valami mást.







TORTADEKORÁCIÓK

Na itt aztán van választék mindenféle kütyüből és festékből... Nem is tudom mivel kezdjem. Talán a Dr Oetker cuccokkal.





Tehát itt lehet kapni folyékony Dr Oetker színezékeket! Amik természetes alapanyagokból készültek. vettem is egy feketét. Egyébként annyira kipróbálnám airbrush-ba!!! A feketével mindig baj van otthon... Hátha ez beválna... Van még piros, sárga, kék zöld színezék. És mandula, citrom, 2 féle vanília, és mentol kivonat. 380 Ft/db.


Dekor cukrok, gyöngyök. 320-470 Ft. Az ezüst cukorgyöngy itt PUHA!!! Vagyis nem törik bele a foguk, mint nekünk az otthoniba...


Csoki díszek, csokis tortabevonók. Amire felhívnám a figyelmet, az a 30 dkg-os tejcsoki bevonó  210 Ft-ért...





Szintén sütis csokik...





Számunkra ezek újabb ismeretlen produktumok... Dr Oetker "fény spray" ezüst és arany színben. Gondolom ezek valami lüszter festék szerűségek lehetnek. Most fél áron kb 700 Ft.




Használatra kész, színezett írókák. Jobbra ostya virágok....



Ismét írókák, mázak. Bal szélen zselatin 70 gramm, 400 Ft.





Betty Crocker féle tortabevonó krém... Hát ez is egy nagy baromság... Már bocsánat. Van itthon a hűtőben és egy picit kóstoltam belőle. Tömör vajkrémes bigyó, sok cukorral és vanília ízzel... És csokis is van... Nagyszerű... Kicsi is, drága is és hülyeség is. :) Tudjátok, Betty Crocker az, akinek van az az ócska műanyag TV Shop-os 101 db-os tortadíszítő szettje is. :)



SÜTŐPAPÍR, ALUFÓLIA




Jobbra a 20 méteres zsírpapír 380 Ft...






KONZERV



Na tessék... Ezen dobtam egy hátast...


567 grammos ananász... 115 Ft... Bumm...


És a többi sem drága...









SÜTŐPOR

170 grammos, dobozos, 320 Ft... Korrekt! :)  (Ezt egy másik üzletben fotóztam.)






TORTABEVONÓ, MARCIPÁN



Csoki ízű burkolómaszák is vannak. És jobbra látható 1 kg-os fehér nyújtható fondant. Kb 1000 Ft.



Egy másik üzletben szintén megnéztem miket lehet kapni.




650 Ft fél kg marcipán... Fehér, vagy drapp.





CSOKIK


A Tesco natúr csokik a legolcsóbbak, kb 120 Ft/10 dkg . Kíváncsiságból vettem egy étcsokit és egy fehércsokit.  Az étcsoki nagyon finom volt, komolyan! Minimum 40% kakótartalma van az ét tábláknak. A fehércsokihoz még nem nyúltam, de biztos az is finom!

 


Aki ettől többre vágyik...

74 és 85%-os csokoládék 350 Ft-ért. Teljesen korrekt ár.



Egyébként a csokik, amik nem simák, hanem ízesítettek, vagy márkásak, nem túl olcsók... 1 Font a legalja, ettől csak bőven drágábban lehet venni...

Ennyit nagy vonalakban a sütéshez szükséges cuccokról. Azért egy kis betekintést szerintem tudtam adni az itteni dolgokról. De még nekem is nagyon sok mindent fel kell fedeznem. Például egyelőre szinte teljes káosz van a fejemben a tejszínekkel kapcsolatban... Whipping cream, single cream, double cream, clotted cream, cream fraiche... Kicsit elvesztem... Annyit tudok, hogy ezeken kívül amit leírtam, van még soured cream és ez az otthoni tejfölnek felel meg kb...

1 liter tejet egyébként lehet venni 180 Ft-ért. Tojást pedig olyan 35 Ft-tól darabját. De inkább 50-60 Ft, ami kicsit normálisabb és kicsit nagyobb... Ettől aztán csak felfelé, XL-es méret akár 180 Ft/db áron is ...

Most ejtenék pár szót egyéb dolgokról is... Van amiről csináltam képet, de van amiről csak le fogom írni, hogy mennyibe kerül.

Joghurt... 365 Ft és 6 db-os. Valódi gyümölcs darabokkal.... Nekem nagyon ízlik. Elég különleges ízűeket vettem (jobb oldal)! :) Piszke, rebarbara és feketeribizli! Yummi! :)



80 darabos teafilter pakk... 100 Forint...



Nagyjából ezekről csináltam fényképet... A többiről azért még írok, mert érdemes megtudnotok... Engem személy szerint felháborít, hogy otthon a szemetet eladják drágán... Itt pedig jó minőséget árulnak klasszisokkal olcsóbban. Ez persze nem minden termékre vonatkozik, mert a Tesco saját márkás dolgairól beszélek... Ami felsőbb kategóriás, annak itt is ára van. DE! Itt lazán ki tudják fizetni... Az otthoni fizetéseket nem lehet összehasonlítani azzal, amit itt keresnek (de nem én sajnos... :) ). Amikor ideértem, beszélgettünk a családdal az otthoni helyzetről... Mondtam nekik, hogy egy átlag ember Magyarországon kb. 200-300 Fontot (kb. 75-110ezer Ft-ot keres). Erre rögtön vissza is kérdeztek, hogy egy hét alatt, ugye? :) Hát megdöbbentek, amikor közöltem, hogy ez egy hónapra vonatkozik. El se hitték szinte...

Szóval... Amit még vettem és hihetetlenül olcsó...


Baba testápoló, fél liter, 0,09 Font... 30 Ft. Röhej. Gondoltam, hogy ha babáknak készült, akkor csak nem fogja lemarni a bőrömet, szóval vettem egyet... :) Az volt az eszemben, hogy ha büdös, vagy rossz, vagy nem is tudom, valami nem tetszik, akkor legfeljebb kidobom... :) De képzeljétek... Kipróbáltam és baromi jó!!!!!!!!! Jó illata van, és szuperül hidratál... El se hiszem. Otthon mit lehetne ennyiből venni? :)

Továbbá:


Borsó konzerv... 15 Ft... 300 gramm...

Ketchup 590 gramm, 75 Ft...

Lemon curd, (azaz citrom lekvár, de inkább krém) NAGGGYON fincsi! 411 gramm, 80 Ft...

Spagetti száraztészta (van olyan jó, mint otthon a Gyermelyi, már leteszteltem), 500 gramm, 90 Ft.

Mandarin, szirupban, 312 gramm, 90 Ft...

Csoki mousse 4x62,5 gramm, 90 ft...

Narancs lekvár 454 gramm, 100 Ft...

Felezett barack, szirupban 410 gramm, 110 Ft...

Eper dzsem 454 gramm, 130 Ft...

Majonézes káposztasali (finom, tesztelve!!) 500 g, 145 Ft...

Mogyoróvaj (igazi és totál más mint otthon, sokkal finomabb...) 30 gramm, 225 Ft...

Sütni való kockázott bacon, 500 gramm 270 Ft...

Félkész kaják, 1 adagnyi (bolognai spagetti, lasagne, csirke curry, itteni "pörkölt", csirke rizzsel-gombával, sajtos makaróni, stb) 1 Fontba kerülnek. Ezek általában le vannak fagyasztva és sütőben, vagy mikróban készre kell sütni.

Most ennyi, ami így hirtelen beugrott, hogy megoszthatnám veletek. Ezek tényleg nagyon olcsó cuccok és az ittenieknek, akiknek van rendes munkahelye és rendes fizetése, ezek filléres tételek. Bár otthon is, ha azt nézzük. A friss zöldségek, gyümölcsök sem olyan vészes áron vannak. Pl ma láttam, 1 kg eper 2 Font volt, igaz akcióban, de nem azért, mert rohadt! :)))

Azt még hozzátenném, hogy okés, hogy ezek ennyibe kerülnek... DE! Ha valaki albérletet (akár egyetlen kis szobát) akar kivenni, az irtó drága. Sőt, ha beül valaki valahova, az szintén... Múltkor majnem 5 Fontot (1800 Ft) fizettem egy fél literes vízért és egy kisebb sonkás bagettért.

Ha új dologba botlom, ígérem megosztom veletek. Sok még a felfedezetlen terület... Rengeteg féle bolt van erre, nagyon eltérő kínálattal. És készülök Oxfordba menni. Hallottam, hogy van ott egy cukrászat, ahol a kirakatban ülnek a cukrászok és végig lehet nézni hogy dolgoznak... Kéééééész! :)

Nudleee

2012. augusztus 10., péntek

Az első Angliában készült torta sztorija

Furcsa... 1. torta itt Angliában... 100. bejegyzés a blogban... :) Valódi ünnepi számok, nem igaz? :)

Szóval... Túl vagyok a legelső sütésen. Ugye ahogy leírtam, AuPair vagyok itt Angliában és a két "nevelt lányom" nagymamájának készítettem ezt a tortát. :) A család megkért, hogy alkossak valamit. Örültem is, meg nem is... Komolyan mondom, itt minden nap kihívás... A vezetés, az ismerkedés (még nem sokat mozdultam ki itthonról, így még sajnos nincsenek barátaim, de ami késik nem múlik...), a nyelvet is meg kell szokni még (bár picikét minden nap jobban megy), na és a múlt heti nagy kihívás többek közt ez a torta volt. Rögtön meg is mutatom. Aztán leírok mindent, hogy milyen kihívások elé állított ez a 20 szeletes torta...






Otthon is túlagyalok minden tortát, ahogy tudjátok is... Mindig írok erről, hogy hajlamos vagyok túlaggódni mindent... Ebben az esetben ez extrán meg volt. :) Gondoljatok csak bele... Idegen alapanyagok, eszközök, sütő... Ráadásul az otthoni szuper kis felszerelésem szinte teljes hiánya... Szerencsére itt ez a tortás bolt a közelben, amiről beszéltem! :) A család pedig volt olyan kedves, hogy elküldött oda bevásárolni, mielőtt belefogtam a tortába. Mivel ők úgyis le tudják vonni a cégüknél az ilyen dolgokat, így mondták, hogy vegyek meg mindent, amire szükségem lesz. Nagyon hálás vagyok nekik ezért... Illetve nem csak ezért, mivel millió dolgot köszönhetek nekik. Irtó jó helyem van, nagyon kedvesek velem!!! Na! Visszakanyarodva a témához. Szóval elmentem szépen a tortás boltba és megvettem pár alap dolgot, amivel össze tudtam hozni a tortát. Mivel hölgynek készült, ezért megbeszéltük itthon, hogy virágosat fogok készíteni! :) Legalább volt alkalmam gyakorolni, amit Alan Dunn-tól tanultam  a cukorvirág készítő tanfolyamon. Vettem 2 féle szilikon erezőt, rózsa kiszúrókat, 4 féle szirom festéket (alap színek, mint piros, zöld, sárga, fehér - még kéket kell majd valamikor vennem), virágmasszát, drótokat, virágszalagot, és ami még soha nem volt... Igazi tortaalátétet. Tudjátok, az a vastagabb kerek tálca szerűség, ami ezüst színű. Ha jól emlékszem, kb 750 Ft volt... Nem vmi olcsó... És olyan vékony rétegben van rajta a fólia, h szerintem max 2x lehet használni... Egyébként nagyon könnyű. Mintha hungarocell lenne. De attól azért erősebb vmivel. És még a nagyobbik lány választott egy "Happy Birthday" feliratot, ami ezüst színű. Ragaszkodott hozzá, hogy ez is rajta legyen a tortán! :)

Szóval meg volt a felszerelés nagyjából, így nekikezdhettem az ügyködésnek. Először is a rózsa drótos részeit készítettem el. Hagytam őket száradni. Másnap a többit. Pillangót, leveleket. Harmadik nap pedig kisütöttem a tortát, kifőztem a krémet és kifestettem a díszeket. (És utolsó pillanatban láttam, hogy kell még egy pillangó a tortára, szóval utolsó pillanatban összedobtam még egyet... Szerencsétlen eléggé nyomi lett... Ő van közvetlenül a felirat mellett...)

Szóval a tapasztalatok... A végeredmény közel sem olyan lett, mint otthon.

A piskóta... A liszttel nem nagyon voltam megelégedve. Kicsit szürkés-sárga színe lett a piskótának, és nem is lett olyan nagyon pihe könnyű szinte habos állagú a kész piskótám. Otthon sokkal puhább állagú és nagyon szép arany-sárgás színű.

A krém... Hát ez se olyan... Tudni kell, hogy hoztam otthonról egy csomó puding port... :) Vaníliás krémet készítettem. Az alapját úgy, ahogy otthon... Kifőztem a krémet. Aztán amikor kihült, kikevertem a sótlan vajjal. Mert itt két féle vaj van. Sós és nem sós. :) Nyilván sótlan vaj kell a sütikhez. A többi mondjuk főételekhez, mártásokhoz, stb... Szóval kikevertem a vajat a cukorral. Állagra jónak tűnt. Aztán összekevertem a kihült főzöttkrémmel... És megkóstoltam... Kiábrándító lett a végeredmény. :) Nem is tudom mihez hasonlítsam... Hát erősen érződött a vaj íz, és a vanília kevésbé... Viszont ha azt vesszük, hogy ők sima vajkrémmel töltenek meg egy csomó mindent... Nem azt mondom, h nem lehetett megenni, de amit otthon szoktam készíteni az klasszisokkal jobb.

Legközelebb majd kipróbálom a tejszínt. De elsőre nem mertem, mert nem tudom hogy viselkedik. Ebből is kettő félét lehet itt kapni, mint a vajból... Double Cream - ezt fel lehet verni. És Single Cream - ezt nem. Slussz... Ennyi. Nem úgy, mint otthon, hogy állati, növényi és azon belül 25 fajta. :)

Mindegy, a lányoknak adtam belőle kóstolót... Vártam, hogy majd kifordul a szájukból. :) És visítva mondták, hogy ez milyen finom és hogy legyen már kész az a torta. :) Hát ők tudják. Ha nekik jó, akkor nekem is. :)

A következő lépés a burkolás volt. Nyújtásra kész fondantot hozott nekem az anyuka a Tesco-ból. 1 kg-os kiszerelésben lehet kapni. Kb 1000 Ft... A Tesco-ról majd írok nektek később... Meghökkentő dolgokat. Előljáróban annyi, hogy az árak annyira alacsonyak, hogy el se hittem... ÉS JÓ MINŐSÉGŰ MINDEN!!!

Itt van a fondant, amit használtam. Lefényképeztem.






Nem tudom látjátok-e mennyire vastagon van burkolva az a torta azon a képen a fondant zacsiján?! :) Na ez nem az én stílusom. Szóval a szokásos vastagságúra nyújtottam. Úgy ahogy otthon szoktam. Hát valljuk be, nem fedett rendesen... :) Láttam a piskótát alatta. De ezen megint csak én voltam felakadva... :) Egyébként ízre ez a bigyó nem túlzottan jó. Ehető, de nem az én ízlésem. Üzenem annak, aki nem szereti az unidec-et, hogy az márpedig nagyon finom! :) Legalábbis ehez képest! Ja és ugye új anyag volt ez a burkolóanyag a számomra, így 3x ragadt le, mire fel tudtam emelni a munkalapról. :) Ragacsos kicsit. De ezt leszámítva iszonyúan jól kezelhető és tökéletes állagú. Szóval csak meg kell szokni, hogy jobban alá kell porcukrozni, vagy keményítőzni és a végeredmény szuper (leszámítva azt, hogy jó vastagra kellene nyújtani, hogy igazán fedjen). :)
Ja és a nyújtó... Hát egy nem tudom hány kilós márvány hengert képzeljetek el. :) Ami forgó fa nyeleken van. Ezzel nyújtottam.

A torta alját körben halvány rózsaszín gyöngysor mintával szerettem volna díszíteni. A kevés dolgok egyike, amit otthonról magammal hoztam, az a szilikon gyöngysor mintázó. Hát úgy beleragadt ez a cucc, hogy ki sem bírtam szedni belőle... Nem hogy a gyöngysort, hanem egy gyöngyszemet se... :) Pedig beraktam fagyóba, ahogy kell... És alá keményítőztem. De semmit nem ért... :)

A családnak van itthon "NAGYON PIROS" ételfesték pasztája. Egy morzsányit raktam kb egy öklömnyi masszához és olyan rózsaszín lett, hogy csak na. :) Szóval sodortam egy hurkát és maradt a kagyló végű eszközzel való díszítés a torta aljára....

A végeredmény nagyon tetszett a családnak! Végülis nekem is nagyjából. Kinézetre legalábbis. :) Mutatok még egy közelebbit a díszekről.




Úgy nézzétek, hogy minden színt élénk, erős színekből kevertem. 1-1 darab sziromfestékem van. Piros, zöld, sárga, fehér, ahogy leírtam. De hála az égnek remekül lehet őket keverni és vegyíteni egymással.

Ööö, még valami... A tortát nem engedték berakni a hűtőbe. :) Itt valahogy nem annyira szokás, de nem értem miért. Talán mert itt általában hűvösebb van. :) Amikor megérkeztem, red velvet (vörös bársony) cupcake-eket készítettek itthon és majdnem egy hétig álltak a konyhapulton folpack-al letakarva. Na most én ezt nagyon furcsállottam akkor is. Gondoltam biztos nem esszük meg. De igen, megettük. :) És nem volt semmi bajuk. Szóval amikor kész lettem a tortával, mondtam, hogy akkor berakom a hűtőbe. És kérdőn néztek rám, hogy ugyan miért is tenném ezt?! :) Mondtam, hogy hát tojás, meg vaj van benne... Stb... De mondták, h nem kell berakni, mert különben is szét fog esni a rózsa a párától (hiába mondtam, h nem), meg amúgy is legyen meglepi másnap a nagyinak, nehogy meglássa, szóval vigyem fel a szobámba. :) Hát fel is vittem. Nézegettem fogdostam. Már azon vihogtam magamban, hogy még soha nem töltöttem el egy éjszakát egy tortával! :) Vártam egyébként, hogy mikor kezd el szétfolyni. :) Ez így ment kb 1,5 órán keresztül, amikor mondtam nekik, hogy lehozom, és berakom a hűtőbe. Aztán megkérdezték, hogy miért, csak nem meleg van a szobámban? :) Nem volt az egyébként annyira (nekem nem, de a tortának IGEN), szóval mondtam, hogy igen, meleg van. Mondták, hogy sebaj, akkor átviszik az ő szobájukba, mert ott hűvösebb van. :)))) Bumm. Okés. Ők tudják, gondoltam... És onnantól kezdve megpróbáltam nem aggódni érte. Másnap délután felvágtuk. És nagyon ízlett nekik! :) Egészen hétfőig eszegettük. Végig a konyhapulton volt! Aztán keddre maradt kb 3 szelet. Amire délben rárepült az anyuka. Aztán szomorúan jött oda hozzám, h nagyon sajnálja, de ki kellett dobnia a maradékot, mivel elkezdett megpenészedni az alja... :) Még ilyet! :)

Következőleg írok majd az itteni árakról és a boltok kínálatáról. Hamarosan elmegyek Tesco-ba. Majd készítek pár képet! Azt hiszem egy-két dolgot látva meg fogtok döbbenni... :)


Nudleee

2012. augusztus 6., hétfő

Alan Dunn cukorvirág kurzus - 2. rész.


Szóval itt a folytatás. :) Az első napról ugye leírtam nagyjából mindent. Most következzék a második nap.

Első alkalom után jól el voltam fáradva. Nagyon jól éreztem magam, de azért keményen kellett koncentrálni egész nap és ebben eléggé el lehetett fáradni. Próbáltam minden kis részletet megjegyezni és egész nap törtem magam azon, hogy legalább egy picikét hasonló dolgokat hozzak össze, mint Alan. Ráadásul nem lehetett tökölészni... Haladni kellett. Szóval tényleg elfáradtam nap végére. De ez kellemes fáradtság volt! :) Ennek ellenére viszont annyira izgultam a következő nap miatt, hogy alig tudtam éjjel elaludni és másnap hajnalban magamtól felkeltem... Alig bírtam kivárni, hogy lehessen már indulni a tanfolyamra!!!

Szóval végre elindulhattam 8 óra körül. Még elugrottam a magyar csajsziért a hotelba ahol lakott és aztán belevágtunk a következő tanfolyami napba. :)

Nagyon izgatottan vártam, hogy mi lesz... Tudtam, hogy rózsát (is) fogunk készíteni, szóval nagyon vártam, hogy megtudjam hogyan kell csinálni. Régi vágyam volt, hogy megtudjam a rózsa készítés titkait! :)




Megmutatom Alan rózsáját...




Mondtam neki, hogy még soha nem láttam ilyen tökéletes rózsát!!! Persze Alan szinte belepirulva, szégyenlősen köszöngette meg, hogy ezt mondtam. Neki ez teljesen természetes és nem egy nagy valami, hogy össze tud hozni egy ilyet. :) 


Nos ez a rózsa áll egy alap kúp alakú belsőből és HUSZONKILENC!!!!!! sziromból... A külső 10 szirom drótos. A többi "csak" egyenként kiszúróval kivágott, szilikon rózsamintázóba rakott, és golyós eszközzel elvékonyított egymásra ragasztott... Babra munka egyetlen szál ilyen rózsát összehozni... És akkor még nincs meg a rózsakehely rész sem, ami 5 db drótos zöld részből áll... Sőt ha belegondulunk, h egyetlen szál rózsa önmagában még nem elég egy tortára... Pfff. :)

Közben eszembe jutott egy kulisszatitok... Alan nem mindig cukorból készíti a virágait. SŐT! Előszeretettel használ hideg porcelánt. Ez szinte teljesen olyan állagú massza, mint amit cukorvirág készítéshez használunk. Viszont kicsit gumi szerű egy ideig (nem szárad és nem reped), közben pedig mégis megtartja a formáját. És nagyon sima anyag. Olyan, mint valami jó minőségű gyurma. Kő keményre szárad, így bátran tudja szállítgatni a világban anélkül, h baja esne a műveinek.

Szóval ilyet használ. MODENA levegőre száradó hideg porcelán. Japán cucc, annyit tudok. :) És jó drága. 250 gramm kb 3000 Ft.

 



Ő a tanfolyamon is ezzel az anyaggal dolgozott. Megcsinálta a rózsát előttünk, ahogy körbeültünk az asztalnál. (Hagy ne mondjam, h mennyi ideig tartott neki... Pff... Kb 5 perc. Pedig frissen vágta ki a szirmokat...) Esküszöm nekünk olyan nehéz volt összerakni, h senki sem értette először! :))) Amikor mi próbáltuk csinálni, mindenki csak pislogott a másikra, hogy most akkor melyik szirmot hova és milyen irányba??!!! :) Szóval körbejárt és segített nekünk.





Jött a segítség mindenkihez Alan személyében! :)




Szóval meg volt a feladat... Fúhh, megdolgoztunk vele! Ráadásul a magyar csajszival közösködtünk mindenben és egymás elől szedegettük el az eszközöket! :) Mármint nem volt semmi baj ezzel, csak a nagy koncentrálásban hol én nyúltam le valami irtóra fontosat (erezőt, vagy kiszúrót, stb.), hol ő. :) Volt olyan is, hogy egymáson kerestünk már a vége felé vmit, amikor már ki voltunk merülve és nem is a másiknál volt... :) Mindegy, szóval kiküzdöttük a rózsát. :)




Na nem kell csodálkozni a kavarodás miatt... Az asztalomon lévő káoszt láthatjátok! :)





Újabb kulisszatitok jutott eszembe! :) A rózsám kúp alakú részét úgy raktuk a drótra, hogy a drótot izzó pirossá égette Alan egy öngyújtóval. És amikor belenyomta a drótot a cukormasszába, szinte beleégett. Illetve nem is szinte. :) Frankón olyan illata volt, mint amikor cukrot karamellizálunk. Szóval állt benne a drót, mint a cövek. Szabályszerűen belesült. :)

Következett a pillangó... Hát anyám... Ahogy Alan elkezdte csinálni, nem is gondoltam volna, hogy milyen kis csoda fog "kiröppenni" pár perc múlva a keze alól... Egy két kiszúrás, drót, erezés és pakolta is össze... Fú, ilyen szépet se láttam még... Imádom a pillangókat egyébként, szóval már alig vártam, h rohanjak a helyemre és csinálhassam! :)



A rózsa és a készre színezett pillangó. Szintén Alan munkája.



Öööö... Nem tudom, h szabad-e ilyet mondani, de nekem a saját pillangóm jobban tetszett! :) Nem tudom hogy kell pirulós smiley-kat csinálni, de most azokat raknék ide. :)

Itt az én pillangócskám! :)



Egyébként hivatalos cukorvirág masszával dolgoztam. Ugye ezt azért illett megvennem, mivel ez a volt a legalapabb dolog ahoz, h tudjak csinálni valamit egy ilyen tanfolyamon. Szóval vettem is egy 20 dekásat 1500 Ft-ért... :) Kici, de nem óccó. :) Kibontottam, még büdös is volt! :) Vagyis nem úgy büdös, h romlott, hanem olyan ecetszagú vagy milyen... Blööö. És ráadásul olyan ragacsos volt, hogy eltelt egy időbe, mire kicsit kezdtem kitapasztalni, hogy mihez kezdjek vele. Meg is állapítottam, h amit otthon begyúrok Alan Dunn féle cukormasszát, az sokkal jobb állagú és sokkal kezelhetőbb. Ezt mondtam Alan-nek is, amire az volt a válasza, h ő meg ezt a fajtát ebből a boltból ahol én is vettem sokkal jobban szereti... Na bumm. :) Végülis a vége felé már egész jól tudtam dolgozni vele.

Na megint elkalandoztam. A csokorból már csak a levelek hiányoztak. Valami peperomia vagy miféle leveleket csináltunk. Én személy szerint 6 darabot. Ennyi minimum kellett a 3 liliomhoz és a rózsához, hogy mutassanak csokorba rendezve. Ezek nem voltak túl nehezek. Kivág, drót bele, erező, vékonyít, beigazít, szárít, fest. Bár ezeket szabad kézzel vágtam ki.

Végezetül hozzátenném, hogy előtte SOHA nem használtam virágerezőt, drótot, sziromfestéket, virágszalagot, semmi ilyesmit. Teljesen elrettentettek ezek a dolgok... Egyszer próbálkoztam korábban, de szinte sírva dobtam el mindent, mert nem ment... Szóval én azt ajánlom, hogy ha van lehetőségetek elmenni egy tanfolyamra, ahol meg tudják mutatni a fogásokat és trükköket, akkor én nagyon ajánlom!!!



Megmutatnám Alan kész csokrát. Hááát... Van mit tanulni és gyakorolni.... :))))




Végezetül az én kész csokrom, amit már láthattatok az előzetesben.


Most is itt van a csokor a szobámban. Ha ránézek, el se hiszem mik történnek itt velem Angliában... :)
Csak annyit tudok elmondani, h nagyon megbántam volna, ha nem megyek el. Életreszóló élmény volt ez a két nap! Biztos vagyok benne, hogy soha nem fogom elfelejteni! :) Alan-re is mindig egy jópofa és egyszerű, kedves angol pasiként fogok visszaemlékezni.

UI.: Vhová majd megpróbálom feltölteni a videókat és majd hírt adok ha sikerült. A többi élmény hamarosan... Van mit mesélnem... Elkészítettem itt az első tortámat... Na de ne szaladjunk előre! :)

Nudleee
sutibox.hu - a gasztroblogok gyűjtőoldala - kis banner