Ismét szerencsém volt egy magyar-lengyel esküvőre tortát készíteni. Igen... Ismét! :) Elég hihetetlennek tűnik, de ez volt a második alkalom. A legelső még a tortázásom legelején volt. Akkor 2 torta is készült. Az egyiken a "magyar-lengyel két jó barát" felirat szerepelt. Akkor még nem is igen voltam tisztában ennek a jelentésével és azt hittem csak ők találták ki, ezáltal jelképezve az összetartozásukat, amelyet egy esküvővel is megerősítenek. Most már tudom, hogy ez egy közmondás, amelyet jobbára mindkét országban ismernek. Eredetileg a két nép történelmi barátságát jelképezi. De én úgy gondolom mást is. Megint csak Angliával tudok példálózni... Amióta itt élek, rengetek új embert ismertem meg, mindenféle nemzetségből. Rá kellett jönnöm arra is, hogy ha valami olyan dolgot szeretnék venni, amit az angolok nem árulnak (friss "igazi" kenyér, túró, májkrém, pufi, savanyúság, mákos süti, stb.), akkor azt magyar, vagy lengyel boltban tudom beszerezni. Érdekes, de itt még jobban érvényesül ennek a közmondásnak a jelentőssége.
Na de kanyarodjunk végre a tortához! :) Annyi volt a kérés, hogy valamilyen magyaros motívum legyen a tortán, de valami olyan, ami akár mindkét néphez illene. Gondolkodtam, és mivel a piros-fehér szín mindkét nemzetnél nagyon is jellemző szín, valahogy mindenképpen bele akartam csempészni a tortába. Elkezdtem kutakodni a neten és rábukkantam egy képre, ami nekem nagyon tetszett. Ráadásul két madárka is található rajta, amiről nekem rögtön az ugrott be, hogy megfelelő lesz egy esküvőre. A torta alapja hófehér volt, és az aljára körben piros szegély került, ezzel is nyomatékosítva a jellemző színeket.

Érdekességképpen még két dolgot elmondok. A torta óriási volt, 32 cm-es átmérőjű. :) Épp, hogy befért a hűtőbe a 38 cm-es tortaalátéttel. Persze mindent kimértem előtte, hogy ne legyen baj! :) Az üzletben is mérőszalaggal nézegettem melyik tortaalátétet válasszam, ugyanis rengeteg méret van és mind angol inch-ben megadva. :) Trükkösek ezek az angolok, mindig mondom. Igyekeznek mindent fordítva és másképp csinálni. Szóval én még mindig maradok a centizésnél. :) A másik dolog pedig, hogy a tortát 300 mérföldre (na tessék, megint angolos mértékegység...), azaz kb. 500 km-re szállították el autóval. Te jó ég. Bele sem mertem gondolni. Igyekeztem elég masszív krémet készíteni bele és mivel még mindig tél van itt is (most is hó van az udvarban...), ezért bíztam benne, hogy a tortának nem esik baja. Így is lett! :) Odaértek szerencsésen és megkaptam a visszajelzést is, hogy mindenkinek nagyon tetszett! :)
További szép tavasz várást mindenkinek! Reméljük hamarosan megérkezik! Szerintem már mindenki nagyon várja! :)
Nudleee