2013. szeptember 4., szerda

Vörösborban sült szilva

Nagyon elhúzódott ennek a bejegyzésnek a megírása, mert elég sok teendőm volt mostanában. Ezúton is elnézéseteket kérem, mert már tegnapelőttre megígértem, hogy megmutatom mi készült nálam. Viszont tényleg sok dolgom volt. Lecsót raktunk el, a magazinnak és készülgettem ezzel-azzal, na és lekvárt főztem. Kétszer is! :) Gesztenye receptje alapján... ITT elolvashatjátok a bejegyzését. Annyira bejött, hogy tegnap már a második adagot készítettem. Mennyei, komolyan. Természetesen módosítottam az alaprecepten és nyírfacukorral készítettem el, amiből 15 dkg-ot raktam a 3 kg szilvához. Nagyon klassz lett! Alig van pár kis üvegnyi az első sütésből. Na igen, ez külön jó a receptben, hogy sütőben készül. Nem kell állni felette és kavarászni órákig. A végeredmény pedig egy nagyon finom, pikáns ízű dzsem. Annyira tetszik, hogy eldöntöttem, hogy tortába fogom önteni valamilyen formában. Már van is két ötletem, de egyelőre még nem körvonalazódott meg bennem, hogy pontosan hogyan készítsem. Amint kitalálom és lesz időm, majd sütök egy szilvás tortát és beszámolok róla. Sütés közben egyébként isteni illatok terjengtek a lakásban! A fahéj, a szegfűszeg, a vanília és a vörösbor illata keveredve az édes szilvával... Hmm... :) Egyébként onnan indult az egész, hogy a kedves szomszédom adott egy nagy lábas szilvát. Elkezdtem eszegetni, mert őrülten finom és édes volt, de képtelenség lett volna az egész mennyiséget magamba applikálni :) , szóval így jött az ötlet, hogy kellene valami lekvár féleséget készíteni. Gesztenye receptje épp kapóra jött! ;) Köszönetképp tegnap a szomszédomnak vittem át egy üveg lekvárt, aki cserébe egy újabb nagy adag szilvát adott... Mivel már fogyóban volt a két napja készített adag, így nekiálltam újra és most a dunsztba bugyolálva várják a kis üvegcsék, hogy felkerülhessenek a kamrapolcra. Szép kis címkéket is készítettem az üvegekre, amik egész kis pofásak lettek. Na és mivel nyírfacukorral készítettem a dzsemet, így a két cukorbeteg nagymamámat is meg tudom majd örvendeztetni egy kis finomsággal! :)





Leírom a receptet, ami nagyon egyszerű. :)

3 kg szilva
20 dkg cukor (nálam 15 dkg nyírfacukor)
2 dl vörösbor
1 vaníliarúd (bourbon vaníliás cukorral is helyettesíthető, ebben az esetben ebből 3 csomag kell)
1 ek fahéj
10 szem szegfűszeg (amit én ledaráltam mákdarálóban :) )
1 csomag 2:1 dzsemfix

A szilvát megmossuk, kimagozzuk és négy darabba vágjuk (bizony, finom gyümölcs falatkák lesznek a dszemben...), darálni nem kell. Gesztenye azt írta, hogy egy nagy lapos jénaiban kell sütni, de szerintem egy magasabb falú gáztepsi is tökéletesen megfelel. Rárakjuk az összes hozzávalót a dzsemfix kivételével. (Megjegyezném, hogy aki édesebben szereti, az tehet bele több cukrot is.) A vanília rudat kettévágjuk, a magokat kikaparjuk egy kés hátuljával és a szilvára rakjuk a rúddal együtt. Ekkor jön az élvezetes rész. Kézzel nekiesünk és jól összeforgatjuk az egészet! érdemes ilyenkor egy kanállal megkóstolni... Hát.. Így sületlenül is sikerült egész emberes mennyiséget magamba tunkolni... :) 170 fokra előmelegített sütőbe toljuk és 2 órán át sütjük. Én félidőben egyszer átforgattam egy fananállal. A sütési idő lejárta után rászórjuk a dszemfixet, alaposan belekeverjük, majd visszatesszük a sütőbe újabb 5-10 percre. Kész. :) Alaposan kimosott és csírátlanított kis befőttes üvegekbe kanalazzuk. Az üvegeket fejjel lefelé fordítjuk pár percre és végül száraz dunsztba rakjuk. Ami nálam egy nagy műanyag tálat jelent kibélelve egy jó vaskos pokróccal. :) Jól betakargatjuk és másnap már pakolhatjuk is a kamrapolcra. Itt a szilva szezon, mindenképp próbáljátok ki! :) Gesztenyének pedig ezúton is köszönöm a receptet! :)

Itt pedig a kép, amit 3 napja megosztottam a facebook oldalamon. Az előkészület egy apró mozzanata. :)





Nudleee

3 megjegyzés:

Gesztenye receptjei írta...

Annyira örülök, hogy ízlett :-) Nálunk is nagy kedvenc :-)
Hétvégén még főzök be 15 kg-ot. Szerintem akármilyen edénybe jó, de nekem ez volt akkor kéznél :-)

Nudleee írta...

Igen, nagyon ízlik, köszi szépen! :) Húú, 15 kg szilvából sütsz hétvégén??? Nem irigyellek! :D

Millye írta...

A férjemnek biztos hogy nagyon ízlene :)

sutibox.hu - a gasztroblogok gyűjtőoldala - kis banner