2013. január 10., csütörtök

A fehér kutyás torta esete

Tavaly készült egy torta, épp karácsony előtt, mielőtt hazamentem Magyarországra. A kisebbik leányzónak ugyanis születésnapja volt (6 éves nagylány lett) és ha már én a tortamániás Nudleee vagyok a "dadája", nyilván nem hagyhattam torta nélkül a kis drágát! :) Meg kell mondanom el is várta a kiscsaj... :) Már hetekkel előtte azt hallgattam, hogy "De ugye készítesz nekem tortát szülinapomra? Tudod én csak a tiédet szeretem, mert az olyan finom. És ráadásul te olyan szépeket is tudsz..." Stb, stb... :) Jó szokásom szerint átvertem szegénykét, mert mondtam neki, hogy egy fontos torta megrendelés miatt az övét sajnos nem lesz időm elkészíteni, de majd elmegyünk a Tesco-ba és válaszhat egyet. :) Szegénykémnek rögtön alább hagyott a lelkesedése és szomorúan, de tudomásul vette, hogy nem én készítem a tortáját. Az anyukájával persze mindent megbeszéltünk, azt is, hogy fehér kutyusos tortát kellene készíteni neki, mert rajong értük. Amennyire tudtam, próbáltam titokban készíteni a tortát. Persze látta, hogy sütögetek és ügyködök a konyhában, de mondtam neki közben, hogy nem is tudom hogy leszek kész ezzel a tortával, mert a megrendelőnek különös kérése volt így karácsony előtt és nem lesz egyszerű kivitelezni. :) A tesója kijött épp amikor a kutya fejét kezdtem el díszíteni és kérdezte, hogy ugye ez kutya lesz Beatrice-nek?! És hogy áruljam el neki mindenképp, mert ő nem fog egy mukkot sem mondani a kicsinek (na persze...), szóval mondtam, hogy karácsonyra fehér jegesmedvés tortát kértek a megrendelők. :) Viszont egy idő után már nem tudtam palástolni a dolgot, mert amikor egy jól látható fehér kutya ült a torta tetején, már csak annyit mondtam a nagyobb lánynak Mollynak, hogy a kicsit tartsa távol valahogy a konyhától pár percig, amíg nem végzek. Tudni kell, hogy mielőtt a kutyát ráraktam a tortára, a szülinapos percenként járt ki a konyhába ilyen-olyan indokkal, csak hogy láthassa mit csinálok. Hrrrr! :) Féltem, hogy lebukok! De egész jól eltakartam a dolgokat egészen addig, amíg rá nem ültettem a kutyát a torta tetejére.

 
Csak egy mini torta volt, mini kutyával, bár a képen szerintem nagynak tűnik. Maga a torta alap 18 cm-es kör volt. Szóval zsúr torta méret. A felirat is alig fért rá erre a pici tortára, de azért megoldottam. Ez ismét egy másik fajta betű kiszúró. Egyfajta rugós szerkezetűre vannak megcsináva és miután ki vannak szúrva a betűk, a kiszúrót megnyomva kiugranak a kész betűcskék - tudom ez most így nem olyan érhető, de képtelen vagyok jobban elmagyarázni! :D  Vittem haza Magyarországra 6 szettet. Ha kell vkinek, akkor szóljatok és anyukám elpostázza. Így néz ki:




A kutyus nem lett igazán klassz, mert nem volt túl sok időm bigyózni vele, ráadásul airbrush nélkül meg vagyok lőve.. Nagyon hiányzik, nem tudok nélküle szépen árnyalni és festegetni. Por festékkel próbáltam picit megtörni a nagy fehérséget, de igazából nem vagyok rá büszke... :) A kutyi szeme is túl nagy lett és élettelen is. Sőt az egyik füle kissé lekonyult a nagy sietségben és olyan "egyik fülem erre, a másik arra" kutya lett. :) De azért nem vészes a végeredmény és a lényeg, hogy a kiscsaj teljesen odáig volt érte! :)



Csináltam egy képet hátulnézetből is! :)


Aznap este egy pub-ban ünnepeltünk a családdal és vittük a tortát is magunkkal. Kb 30 km-t autóztunk és én fogtam a tortát a kezemben. Persze szakadt az eső (hmm, Angliában ez nem meglepő), szóval lefolpackoztuk a tortát keresztbe-kasul... Én nagyon vigyáztam rá. Ám amikor bevittük a konyhára és meg lett beszélve, hogy akkor vacsi után kihozzák az asztalunkhoz a gyertyákkal, akkor valami történt... Nem tudom a mai napig sem, hogy pontosan mi, de a kutya füle le volt törve és a torta széle a burkolás pereménél félig leszakadt... Csodás volt, rendkívül örültem neki gondolhatjátok! :) De azért megpróbálták helyrehozni, mert a fülét valamivel visszaragasztották. :) Ennek ellenére a szomszéd asztaloktól is jártak oda hozzánk csodálkozva, hogy jajj de szép ez a torta és hogy honnan tudtunk ilyet venni... Amikor mondtuk, hogy én készítettem, nagyon meglepődtek! :) És a konyhából is megkérdezték, hogy honnan szereztük, mert nagyon tetszett nekik. Hát röviden ennyi volt a történet. :)

Most gyorsan el is mondom, hogy már harmadik napja szenvedek a bloggal, mert egyszerűen nem tudtam képet feltölteni... 3 napja meg van írva a bejegyzés nagy része és egyszerűen nem tudtam közzétenni kép nélkül.

A másik dolog, hogy elkapott a gépszíj ismét... Ugye karácsonyra kaptam egy macaronok készítésével foglalkozó könyvet és sütőformát... Kb egy év után (borzasztó kudarcom volt akkor) nekiálltam ismét macaront készíteni... Hát... Küzdelem az ma is volt... És majdnem én győztem, de ismét kifogtak rajtam a kis pöffetegek... Le fogom írni a tapasztalataimat. Mivel nem adom fel, jövő héten újra neki fogok veselkedni! ÚGYIS SIKERÜLNI FOG!!! :)

Tartozom ám a kókuszos angol édesség receptjével is... És már magam sem tudom még mikkel. De sort kerítünk mindenre. :)

Nudleee

10 megjegyzés:

tejszínhab írta...

Édes a kutyi! És hidd el, még ha te látod is a hiányosságait, egy kisgyerek számára ilyet kapni maga a mennyország :)

Nudleee írta...

Igen, tudom én azt, hogy nagy boldogság volt a kis tüncimnek! :) Ez a lényeg! :)

Anazar írta...

Igen bájos azzal a nagy boci szemeivel meg a hatalmas orrával :-)

Millye írta...

Nekem nagyon tetszik! Igazán mutatós tortát készítettél ismét! :)

Nudleee írta...

Anazar! :) Köszi! :) Mókás lett, az egyszer biztos!

Millye! Örülök, hogy tetszik! :)

Jolcsi írta...

Csatlakozom a többiekhez: Nagyon szép a torta, a kutyussal pedig nincs semmi baj! Kis cuki! Minden gyerek álma egy ilyen torta! És te egy álmot valóra váltottál. :)
Amúgy tényleg nem 18 cm-esnek néz ki a torta...

Nudleee írta...

Köszönöm szépen Jolcsi, nagyon aranyos vagy! :) Ugye, mondtam én, hogy nagyobbnak néz ki? :) A látszat csal...

M@rti írta...

Helyes kis torta lett!

Betka írta...

Hát ez nagyon cuki lett! :) Imádom a tortáid (de azt hiszem, ezt már írtam máskor is ;D) Megérdemelted a dicséreteket és ezek után bárhová indulsz is, mindenképp vidd magaddal a noteszed, hogy legyen mibe írni a megrendeléseket :))!

Nudleee írta...

Jajj Betka, már tisztára elpirultam! :) Köszi, nagyon rendes vagy! Ja és legyen igazad a noteszes üggyel! :)

sutibox.hu - a gasztroblogok gyűjtőoldala - kis banner