2011. május 25., szerda

Versenytortáim - 3. rész

Hát akkor jöjjön a versenytortáimmal kapcsolatos utolsó bejegyzés. (Legalábbis egy darabig az utolsó, mert ha lesz még verseny, biztosan fogok nevezni. :) )

Lenke és Némó megrendezte nekünk a 3. Online Cukrász Versenyt is. :) Megint csak ismételni tudom önmagam, úgyhogy újra leírom: köszönet érte nekik! :)

A verseny egyre nívósabb lett az idő elteltével, hiszen erre már 117 nevezés érkezett, ami igencsak nagy szám. Szóval rengeteg induló volt és szebbnél szebb torták, amelyeket ez alkalommal is szakmai zsűri pontozott.

A támogatók között szerepelt a Zila Cukrászda, amely helyet adott a verseny ünnepélyes megnyitójának (ezen sajnos nem tudtam részt venni), valamint az eredményhirdetésnek.

Sokat gondolkodtam rajta, hogy milyen tortával induljak az eseményen. Mivel a versenykiírásban szerepelt, hogy a torta, amellyel pályázni lehet, legyen elegáns és exkluzív, ezért úgy döntöttem, hogy szintén emeletes tortával készülök, mint az előző versenyen. Ám ezúttal 3 emeleteset készítettem. Igyekeztem letisztult és egyszerű, de mutatós tortát készíteni.

Nagy örömömre szolgál, hogy bronz érmes helyezést sikerült elérni a művemmel! :) Igazán boldog vagyok!


Fehér-ezüst emeletes torta


Másik szögből



A fotókat Darida Tibor készítette a tortáról! Nagyon szépen köszönöm neki!!! :)


Oklevelem és érmem



Ahogy már leírtam, az ünnepélyes díjátadóra a Zila Cukrászdában került sor. Nagyon örülök, hogy részt vehettem ezen az eseményen. Sok kedves fórumozós és tortadekoratőr társammal találkoztam.
Le kell írjam, hogy a cukrászda valami csodálatos... Teljesen ámulatba ejtett, hogy mennyire csodásan van berendezve!  A személyzet elegáns egyenruhát viselt és szinte nyüzsögtek a vendégek körül. Hát tényleg remek hely! Ha valakit érdekel, a cukrászdáról megnézheti a fotókat ITT.

A sütemény választékuk valami eszméletlen... Csak kapkodtam a fejem, azt se tudtam melyiket kóstoljam meg! :) 2 tortaszeletet is behabzsoltam! Egy Ferrero Rocher és egy Eszterházy szeletre esett a választásom.

Pár képet én is mutatok az eseményről. :)


Itt épp megkapom a díjamat. :)

Fotó: Zahalka Dániel


Ilyen finomságokat kóstolhattunk a svédasztalról

 Fotó: Zahalka Dániel


Néhány fórumozós társammal :)


Fotó: Zahalka Dániel


Hát ennyi lett volna a versenytortáim története. :) Köszönöm, hogy megoszthattam veletek!

Nudleee

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Gyönyörűen szép torta, nagyon ügyes vagy. GRATULÁLOK! :) Csak így tovább :) Puszi! (Galó Beatrix)

Nudleee írta...

De aranyos vagy Beus! :) Köszi! Nem is gondoltam, hogy te is idekukkantasz! :) Puszik!

Adryenn írta...

Gyönyörű lett:-)
Szívből gratulálok a díjhoz!

Nudleee írta...

Köszönöm Adryenn! :)

Cecilia írta...

Gyönyörű tortát készítettél! Grarulálok! Sajnálom, hogy nem tudtam elmenni a díjátadóra, biztos felejthetetlen élményben lett volna részem. TTalán majd legközelebb:)

Nudleee írta...

Köszi Cecilia! :) Hát bánhatod, hogy nem jöttél... De ahogy írtad, legközelebb talán te is el tudsz majd jönni! :)

sutibox.hu - a gasztroblogok gyűjtőoldala - kis banner