2011. május 16., hétfő

Az óriási pókemberes torta

Múlt hétre rendesen el voltam látva feladattal. Lakodalomba mentünk, ahová két tortát kreáltam.
Egy elsőáldozási buliba is hivatalosak voltunk, valamint tegnap nagy örömömre részt vehettem a Zila Cukrászdában tartandó tortaversenyes díjkiosztón. Erről majd a következő bejegyzésben írok. :)

Na meg aztán ott volt a fő feladat, hogy egy 80 szeletes pókemberes tortát készítsek. Hosszabb egyezkedés után az volt a kérés, hogy NE legyen emeletes. Szóval muszáj volt két darabban elkészítenem, mivel másképp nem fért volna be a hűtőbe. Így kicsit furán néz ki szerintem, hogy középen "el van vágva", de ha ez volt a kérés, hát így kellett csinálnom. Én személy szerint jobban örültem volna egy emeletesnek, mivel szebb lett volna a kivitelezés (szerintem).

Szóval úgy esett, hogy a kezembe nyomtak egy pókember figurát és az autóját (Nem is tudtam, hogy van autója, totál le vagyok maradva... :) A filmet láttam, de abban a nagybátyja vén csotrogány autójával közlekedett a szuperhős, nem ilyen csudi-járgánnyal... ) Aztán még valami épület félét is kellett raknom a tortára, meg utat (amit ugye középen ketté kellett vágnom).

Először szokásomhoz híven totál beijedtem, hogy mit fogok kezdeni ezzel az egésszel, de aztán lassan letisztult a kép és kezdtem fejben eltervezni, mit hogyan csináljak. A figurák készítésével elég sok időm elment. Az autót és pókembert kb 4,5-5 óra hossza alatt hoztam össze... Igazából nem vettem észre, hogy ennyi időt eltöltöttem vele. Az autót nagyon élveztem csinálni. :)

Díszítés gyanánt füvet nyomodtam ki rá és "pókember-színű" :) kék-piros virágokkal díszítettem.

Végülis ezt hoztam ki belőle:

(A háttérben láthatóak a műanyag figurák, amik alapján megmintáztam a tortán lévőket)



Figurák:



És végül az autó közelebbről:




Nudleee

7 megjegyzés:

Dia és a konyha írta...

Szuper lett! Nem is vészes az a félbevágás! Nekem tetszik! :)

Pixie Pie írta...

:)))) Na ez vicces lehetett! :D
Tök jó lett a járgány! Miből van? Az egész burkolóanyag, vagy valamivel "kitöltötted" a belsejét?

Nudleee írta...

Dia! Aranyos vagy! :) De szerintem jobban sikerült volna, ha emeletes. Amit tudtam, kihoztam belőle.

Pixie! Köszi szépen! :) Az autót a szokásos keksz masszából készítettem. Aztán beburkoltam hófehérre. És szépen ecsettel lekentem ételfestékkel... :)

Rozsika írta...

Nagyon szép lett!Szerintem ez nem probléma hogy két részből áll.

Nudleee írta...

Köszönöm Rozsika! :)

Cecilia írta...

Aztaaaaa.... de jo lett!!! Nagyon szuper!

Nudleee írta...

Köszönöm Cecilia, kedves tőled! :)

sutibox.hu - a gasztroblogok gyűjtőoldala - kis banner