2013. április 8., hétfő

Kalocsai torta portréval

 
Nagyon sajnálom, hogy ennyire elhanyagoltam a blogomat mostanság. Még arra sem volt időm, hogy kellemes húsvétot kívánjak nektek! Most már késő, de azért remélem mindenkinek jól telt és a lányok továbbra sem hervadnak el, a fiúk pedig jól megszedték magukat csoki nyuszikkal és tojásokkal! :)

Épp tegnap értem vissza Angliába. Otthon töltöttem több mint egy hetet. Előtte pedig annyira sűrű volt a program, hogy egyszerűen nem jutottam el odáig, hogy bejegyzést írjak, de most végre nyugodtan neki tudok ülni, hogy pötyögjek pár sort. Igaz lassan már este 11 óra van, de sebaj! :)

Szóval, a torta amiről a bejegyzés szól egy nagyon kedves magyar ismerősömnek készült a születésnapjára egy nagyon kerek, nagyon szép évszámra! Az évet nem merem leírni, mert még kikapok a végén! :) Csak annyit tudok elmondani nektek, hogy az illető végtelenül kedves és segítőkész, nagyon megkedveltem őt. Angliában él már sok éve és amint kiderült, régen itt ezen a településen élt, ahol most én. Sokat mesélt nekem Chinnor történetéről, nevezetes helyekről és mendemondákról is. Annyira szeretek ilyen emberekkel beszélgetni,  akiknek mondanivalója is van!

A lényeg, hogy közeledett a születésnap dátuma és engem ért a megtisztelő feladat, hogy elkészíthettem az ünnepi tortát. Egyfajta kalocsai motívumos torta volt az elképzelés és egy portré a tortára. Nem mondom, hogy nem szeppentem meg a feladattól... A portré festéshez elég suta vagyok, nem vagyok túl gyakorlott az ilyesmi díszítések elkészítésében. Úgy sikerült, ahogy... Én megtettem ami tőlem tellett. :) Kalocsai mintának nem a szokványos motívumokat választottam. Nyárias jellegű virágok és búzakalász került rá (itt Angliában egyébként is szükségünk van ilyesmi dolgokra, ami egy picit a nyarat, a jó időt idézi, mert sajnos itt legtöbbször csak a szürkeség és az eső jellemző az időjárásra). Viszont nem akartam telezsúfolni a tortát a motívummal. Úgy szerettem volna elkészíteni, hogy a portré is érvényesüljön és ne nyomják el a virágok. Körben próbáltam a szegélyt olyasmire csinálni, mint egy terítő fodros széle. A portré képet pedig igyeztem régies-kopottas jellegűre készíteni, mert szerintem ez illett a torta hangulatához. A kalocsai minta egyébként is a hagyományokról és a régről fennmaradt értékekről szól.






Megmutatom a portrét közelebbről is, de nem ér kinevetni! :)



Na most pedig elteszem magam holnapra, mert éppen kezdenek leragadni a szemeim az álmosságtól! :)

 Nudleee

3 megjegyzés:

Millye írta...

Nagyon szép!

Betka írta...

A portré miatt egyáltalán nem kell szégyenkezned, a kalocsai minta pedig tökéletes :) Amikor megláttam, az első hímzett körterítőm jutott az eszembe. Az nem lett ilyen mutatós, de a minta hasonló :))

Nudleee írta...

Köszönöm Millye! :)

Betka! Köszi! :) Hát annyira nem szégyenkezem azért a portré miatt, de nem is vagyok rá büszke! :)

sutibox.hu - a gasztroblogok gyűjtőoldala - kis banner