2013. szeptember 30., hétfő

Cukorvirág készítő tanfolyam

Ugye mondtam nektek, hogy valami "nagy bejelentéssel" készülök! Ez pedig az lenne, hogy hosszas szervezés, egyeztetés és tervezés után meghirdetem a cukorvirág készítő és tortadekoráló kurzusomat! :) Ideje továbbadni a világhírű Alan Dunn-nál megszerzett tudásomat. A facebook olalát itt tekinthetitek meg: ALAN DUNN. Ugye tavaly nyáron vettem részt a tanfolyamán, ami nagyon hasznos volt és azóta megtanultam bánni a cukorvirágokhoz szükséges eszközökkel, anyagokkal.


A kurzuson az alábbi cukormasszából készült csokrot fogjuk elkészíteni:




Rózsát, csónakorchideát, pillangót és peperomia leveleket készítünk. Megtanuljuk a helyes technikák alkalmazását, a virágdrótok kezelését, a szirmok szárítását és színezését, az erezők, kiszúrók és különböző eszközök használatát,valamint az elkészült darabokból a kész csokor összeállítását.

 A szükséges anyagokat és eszközöket rendelkezésre bocsátom. A kurzus egy napos, az ára 20.000 Ft.

2014-ben az ország különböző pontjain is lehetőség lesz megismerkedni a cukorvirágok elkészítésével. Előzetes egyeztetés után szívesen elutazom bárhová, ahol 6 fő összejön egy helyszínre.

Az országos körútról infók ITT.


További információ és jelentkezés e-mailben, az alábbi e-mail címen:

CUKORVIRAGKURZUS@GMAIL.COM


Szeretettel várlak benneteket! :)

A KURZUSHOZ ELŐKÉPZETTSÉG NEM SZÜKSÉGES!

Ne aggódjatok, ha még soha nem készítettetek ilyesmit, hiszen mindent meg fogunk tanulni!

Nudleee

2013. szeptember 28., szombat

Tejszínrózsás torta

Ma készült ez a kis színes vidám csajos tortácska. Túl sokat nem tudok elmondani róla. :) Viszont nagyon jó volt, hogy végre készíthettem egy habos tortát és használhattam a kinyomócsöveimet! :) Már nagyon hiányzott ez a fajta díszítésmód. Szeretek a tejszínnel trükközni. Bár hozzáteszem, hogy a glazúrral sokkal könnyebb bánni. Lehet, hogy ki fogok próbálni majd egy kombinált díszítést valamikor! Egyébként alig bírtam leállni a tejszín rózsa gyártással. :) Legszívesebben az egész tortát telepakoltam volna habrózsákkal... Kicsit a színekkel is játszogattam. Nem akartam nagyon színesre, inkább a rózsaszínes-lilás árnyalatokkal díszítgettem és feldobtam néhány halványzöld levélkével és indával. A tetejét pedig megszórtam zöld és pink díszítőcukrokkal.
 
 
 


A fotó az pocsék lett. :D Mobilos kép. De most siettem és csak ennyire futotta. :)

Egyébként nagyban készülök valamire... Hamarosan megosztom veletek is! Ha minden jól megy, akkor jövő hét elején lesz a "nagy bejelentés". :)

Szép napsütéses hétvégét mindenkinek! :)

Nudleee

2013. szeptember 24., kedd

Minnie Mouse tortám a Tortadíszítés Magazinban

 
 
 
Húú, először is azzal kezdeném, hogy 2 napos tortás találkozón vettem részt Berekfürdőn és nemrég értem haza. Hát mit ne mondjak, eszméletlen jó volt! :) 54-en voltunk, mind ízig-vérig tortamániás csaj és pasi! :) Irtó jól éreztem magam, nagyon jó társaság volt! Jókat beszélgettem a többiekkel és szinte repült az idő! Már most várom a következő lehetőséget, hogy újra találkozhassak velük!

A másik dolog pedig, hogy múlt héten megjelent a Tortadíszítés Magazin gyerektorták c. különszáma, ami csupán egy hónapig kapható az újságárusoknál! Két tortám is látható az újságban, az egyik a Minnie Mouse tortám! :) A másikat pár napon belül megmutatom!

 










A torta elkészítésének részletes leírása megtalálható az újságban! :)
Nudleee

2013. szeptember 19., csütörtök

Csokoládés "francia krémes"


Már régóta ismerkedek a házi krémes készítésének rejtelmeivel. Szokás szerint beleástam magam az internetbe és a sokféle infóból amit láttam, megalkottam a saját verziómat. De nem ám hagyományos vaníliás krémes formájában... :) Gondoltam miért ne lehetne csokoládés? :) Ilyet még úgysem láttam sehol.

Én mindig azt gondoltam, hogy krémest készíteni veszettül nehéz lehet és hogy én azt itthoni körülmények között sosem tudnám elkészíteni. Hát baromi nagyot tévedtem! :) Ezúton is buzdítok mindenkit arra, hogy igenis álljon neki a házi készítésű változatnak! Most megosztok néhány trükköt, amivel nagyon egyszerűvé tehetjük a folyamatot.

Mivel első alkalommal készítettem, természetesen bakiztam. :) Az eredetileg tervezett mérettől "véletlenül" nagyobb méretű leveles tészta alap készült, így a krém mennyisége lehetett volna több is, de a végeredmény így is jó, de azért lehetett volna magasabb is a csokis réteg. Legközelebb már ezt is kiküszöbölöm. Nektek már a nagyobb anyaghányaddal írom le a receptet.

Szóval nagyon olcsón és könnyen el lehet készíteni. Mindössze egy 200 Ft-os leveles tésztát használtam, 7 db tojásfehérjét, némi cukrot, 3 csomag pudingport és tejszínt a tetejére. Ez nagyjából 1300 Forintnak felel meg és lett egy nagy gáztepsi méretű krémes adagom, aminek a  felvágása után 16 ÓRIÁSI méretű sütemény keletkezett... Kiszámolva 90 Forintra jön ki egy szelet... Mindenképp megéri otthon nekiállni. Annyi, hogy nem árt ha van hozzá egy sütőkeretünk, vagy egy magasabb falú tepsink.

Szóval a recept egy nagy gáztepsi mérethez:

500 g leveles tészta
1,2 liter víz
4 csomag étcsokoládés pudingpor (Lehet nyilván vaníliásat is használni és akkor eredeti francia krémesünk lesz.)
9 darab tojésfehérje
10+15 dkg kristálycukor
750 ml állati tejszín, vagy 500 ml növényi

Én fagyasztott leveles tésztát vettem, amit hagytam szobahőmérsékletűre felengedni. Pontosan ketté vágtam. A sütőt előmelegítettem 190 fokra, de előtte vegyük ki a rácsot a sütőből, mert kelleni fog. Nyújtsuk ki akkorára a tészta egyik felét lisztezett felületen, hogy a tepsitől kicsit nagyobb méretű legyen mindenhol (sütés közben kicsit úgyis összeugrik a tészta, a felesleget pedig majd levágjuk a végén (fincsi ropogós darabkák esnek le, amit el lehet majszolgatni. :) ). Fektessük rá egy tepsi hátuljára. Szurkáljuk meg villával és rakjuk be az előmelegített sütőbe. Én légkeveréssel sütöttem. Először süssük 3 percig. Majd itt jön a trükk! :) A sütőrácsot rakjuk rá a tészta tetejére és ezzel együtt süssük tovább. Ez megakadályozza, hogy felpúposodjon a tészta. ;) A sütési idő 8-12 perc körülbelül. Sütőtől függően. Amikor halvány pír lesz a tetején, akkor már vegyük is ki.

A kisült lapot csúsztassuk le a tepsiről és vágjuk a széleket akkora méretűre egy éles késsel, mint amekkora krémest szeretnénk sütni, majd még gyorsan melegen szeleteljük fel az egészet! Osszuk el egyenletesen és kockázzuk fel. Ezek lesznek a tetején a lapok és így a kész sütit nagyon szépen lehet majd szeletelni.

A tészta második felét nyújtsuk ki, tegyük a tepsi hátuljára, szurkáljuk meg villával és süssük ki ugyanúgy. Ezt már nem kell felkockázni, csak méretre vágni. Készítsük be a tepsi, vagy sütőkeret aljába, úgy, hogy a sima része legyen alul. Tehát amelyik felén a sütőrács nyomot hagyott az néz felfelé.

A krém nagyon egyszerű. Először is a tojások fehérjét felverjük kemény habbá, majd belerakjuk a kristálycukrot, amivel fényesre és még keményebbre verjük. (Addig keverjük, amíg a kristálycukor felolvad benne.) Tegyük félre. A pudingporokat elkeverjük a vízzel és a 15 dkg cukorral. (Turbózásképp 10 dkg jó minőségű étcsokit is olvaszthatunk a krémbe.) Sűrű krémet főzünk belőle, majd egy kézi habverővel alaposan beleforgatjuk a pudingba a tojásfehérje habot és 2-3 percig főzzük tovább nagyon kis lángon. Közben folyamatosan keverjük!!! Ilyenkor nagyon könnyen leéghet! A kész krémet az előkészített tésztára öntjük és egyenletesen elkenjük.

A tejszín... Hát ezzel itt Magyarországon gondban vagyok. Szörnyen kezelhetetlen az összes boltban kapható fajta és képtelenség kemény habot verni belőlük... 500 ml állati tejszínt kezdtem el felverni, ám fél óra intenzív habverés után sem lett semmi belőle. Próbálkoztam habfixálóval, de nem igazán segített... Végül egy kis zselatint csurgattam bele, de az ugye nem rögtön fogja meg, csak hűtőzés után. Mivel a tejszín térfogata sem növekedett meg, így sajnos ki kellett pótolnom 250 ml növényi tejszínnel... Így a kettő keverékéből már lett valami végül... Érdekes azért, hogy Angliában a tejszínek mennyivel jobb minőségűek voltak... A Tesco márkajelzésű double cream 3 perc keverés után kemény mint a beton. Itt Magyarországon minden ócskaságot eladnak nekünk sajnos... :( Ja és ott 600 ml JÓ MINŐSÉGŰ állati tejszín 550 Ft-nak megfelelő Fontba kerül.... No comment.

A tejszínbe belekeverünk 10 dkg porcukrot is. Majd rákenjük a KIHÜLT!!! csokikrémre, majd rápakolgatjuk a felkockázott lapokat. A sima oldaluk legyen felfelé. Porcukrozzuk meg és mehet a hűtőbe pár órára.

Egyáltalán nem bonyolult, ugye? :) Kicsit hosszadalmas lett a leírás de csak azért, mert szájbarágósan és érthetően le akartam írni mindent. :)
 


Na, mit szóltok hozzá? :) Jól néz ki, ugye? Biztos, hogy fogok vaníliás változatot is készíteni majd. És még egyéb ötleteim is vannak. :)

Nudleee

2013. szeptember 17., kedd

Micimackós torta első szülinapra

 
 
A barátnőm kislánya egy éves lett ma! El sem hiszem, nagyon gyorsan repül az idő! Egy éve még azon izgultam, hogy mikor fog világrajönni a bébi, most pedig máris egy éves. :) Nagyon aranyos kis leányka, Mirikének hívják! Az anyukája még jó régen, arról regélt nekem, hogy majd neki egyszer biztos kislánya lesz és majd én fogom a gyerkőc első szülinapi tortáját elkészíteni, ami biztosan valami rózsaszín habos-babos torta lesz (leginkább valami Barbie tortára gondolt), mert az mennyire cuki már egy édibédi kislánynak. :) Na most ebből a tervből annyi jött össze, hogy kislánya lett... :) Viszont már most látszik, hogy a csöppségnek egy kicsit sincs királylányos rózsaszín stílusa. :D Ez abból gondolható, hogy nem igazán kötik le a tipikus rózsaszín nagyon csajszis dolgok. Egyébként egy csudi komoly kisbaba, nagyon kimért és nagyon sokat gondolkodik mindenen. Még azon is, hogy mosolyogjon-e. :) Nagyon édi, meg tudnám zabálni azt a kis mufurc fejét. :) Azért amikor eleget bohóckodok neki, akkor megmosolyogja, de amint szólok neki, hogy láttam ám, hogy mosolygott, akkor megint nagyon komolyra veszi a figurát. Nagyon bírom a kis buksiját! :) Szóval elérkezett az első szülinap és a barátnőm gondolkodott már egy hónappal korábban, hogy milyen tortát kellene neki készíteni. Végül arra kért, hogy sima kör torta legyen és Micimackós, a tetején pedig legyen egy 1-es, viszont ne legyenek figurák rajta, mert nem szeretné ha a kislány marokra fogná őket és betömné a szájába. Végülis igaza van, mivel egy 1 éves gyerek úgyis másképp lát egy tortát, szóval annyi lett volna neki érdekes, hogy valami "izék" kiállnak a torta tetején, amiket jól le lehet cibálni. Így megegyeztünk, hogy igyekszem másképp megoldani. Most megmondom őszintén, hogy kicsit megfogott ez a torta... Fogalmam sem volt, hogy hogyan oldjam meg. Síkban a figurák sehogyse mutatnak. Keresgettem neten is ötleteket és a tortás cimbik is küldtek jó pár képet segítségképp (amit ezúton is köszönök), hátha összeáll a kép. Végülis nagy nehezen megálmodtam milyen legyen. Valami nagyon vidám kis színes tortát képzeltem el és úgy gondoltam, hogy teszek egy jó nagy 1-est a tortára, mivel ez a legfontosabb most, az első szülinap. Aztán gondoltam, hogy azért ez már mégiscsak legyen rózsaszín, legalább ez szimbolizálja, hogy kislánynak készült. :) A figurákat nem akartam lefektetni síkban a torta tetejére, mert az olyan "valószerűtlen". Vagy legalábbis nekem most ide sehogyan sem illettek volna. Így inkább állítva raktam őket oldalra. Szóval Micimackó, Malacka, és jó sok méhecske került rá! A méhecskék szárnyait szeletelt mandulából akartam elkészíteni. (Már miért is lett volna itthon szeletelt mandula... Hrrr...). Szerencsére találtam megfelelő anyagot hozzá, mégpedig zabpelyhet. :) Micimackó egyébként alaposan megdolgoztatott, mert háromszor kellett újra gyártanom. Sikeresen kettétéptem őt, amikor a torta oldalára akartam illeszteni. Na de mindegy, most már ezen is túl vagyok, készen lett és nagyon örültek neki! :) Én meg annak, hogy elkészíthettem a kislány életének első tortáját! :)
 





Egyébként hófehérre burkoltam és airbrush-al fújtam meg először alul a zöld részt, majd felhőket vágtam ki sütőpapírból, amikkel elfedtem néhol a burkolást és megfújtam kékkel az egészet. Lentre ecsettel fűszálakat festettem, majd rákerültek a díszítőelemek. Nekem most ez annyira tetszik, hogy az egyest úgy csináltam, mintha át lenne fűzve egy zsinórral. :) Szerintem nagyon jól mutat és a masni is feldobja.

Nudleee

2013. szeptember 15., vasárnap

Cukorcsipkés torta és házi cukorcsipke recept

Hoztam egy ajándékdoboz tortát. Nem egy túlbonyolított torta, csak egyszerű, letisztult. A csipke viszont őrülten feldobja és elegánssá teszi szerintem. Az alap halvány rózsaszín volt, amit airbrush-al fújtam, bár a színt nem igazán adja vissza a fotó, mert sajnos nem volt időm a fényképezésre és a hátterezésre. A szülinapi csipkés tortámhoz hasonlit egy kicsit ez a torta (legalábbis színben), amiről ITT írtam.




Annyira sokan kértétek a házi cukorcsipke massza receptjét, hogy úgy gondoltam itt az ideje bepötyögni. :) A recept eredetileg angol nyelvű volt, amit lefordítottam magyarra. Kikísérleteztem, hogy a massza miként viselkedik és pár dolgon módosítottam rajta, mert az eredeti recept nem volt számomra teljesen megfelelő. 


Házi cukorcsipke

Hozzávalók:

1 evőkanál CMC por
1 evőkanál porcukor
2 evőkanál kukoricakeményítő
1/4 teáskanál tojásfehérje, vagy habcsók por
1/2 teáskanál glükóz szirup (Vagy méz... Én ezt használtam, tökéletes.)
1/2 csésze (100-125 ml) forrásban lévő víz
Fél teáskanál titánium dioxid (fehér festék) - ha ez elmarad, akkor átlátszó lesz a csipke!!! Fekete kivételével minden színbe bele kell rakni! Nem kell sok bele, kb. fél mokkás kanálnyi elegendő.

Glicerin - opcionális. De ha raksz bele egy evőnanálnyit, akkor kevésbé fog törni a kész csipke. Sőt szinte túlszárítani sem lehet így.

MÉRTÉKEGYSÉGEK:
1 evőkanál = 15 ml
1 teáskanál = 5 ml
1 csésze = 250 ml



Az összes por alapanyagot kimérjük, alaposan keverjük el egy kanállal és  folyamatosan adagoljuk a forró vizet (ebbe mehet a glükóz is) hozzá, amíg szép egynemű nem lesz, kézi mixerrel jól el lehet keverni ezután. Ha nem elég fehér, hanem opálos, akkor még kell bele titán dioxid. Ez után szilikon cukorcsipke formába simítjuk, a felesleget nagyon lehúzzuk a felületéről egy habkártyával - csak a mélyedésekben maradjon massza, különben hártyás lesz. Majd sütőben 90 fokon, légkeverésen 10-15 perc alatt nekem tökéletesen ruganyosra száradt. A szárítási idő függ a szilikon formától is, ha vastagabban megy bele a massza, akkor nyilván kicsit tovább kell szárítani, ha vékony a szilikon csipke mintája amibe belekenitek, akkor kevesebb az időtartam. Ha törik, amikor kiveszitek a sütőből, akkor túl van szárítva, legközelebb kevesebb időtartammal, vagy alacsonyabb hőfokkal próbálkozzatok! Ennyi, jó szórakozást! :) Remélem nektek is tökéletesen beválik! A kész csipkét egy kis vízzel lehet a tortára rögzíteni. Egy ecsettel megnedvesítjük a csipke hátulját és hozzátapasztjuk a tortához.


Érkeztek kérdések is közben azoktól, akiknek már e-mailben elküldtem a receptet... Pl mi az a CMC por, tojásfehérje por, glükóz szirup és titánum dioxid. :) Ezeket most megpróbálom definiálni.

CMC, vagy tylose por: fagyik lémegkötéséhez használt cukrászati alapanyag.
Tojásfehérje, vagy meringue por: egyfajta porított tojásfehérje, amit széles körben felhasználnak. Pl. majonézhez, kekszhez, tésztákhoz, de írókamázba is rakható, vagy habcsók készítése során is felhasználható.
Glükóz szirup: egyfajta gyümölcscukros kukoricaszirup. Méz állagú és áttetsző színű. Talán nem is tudjátok, de nap mint nap fogyasztjátok... Rengeteg élelmiszerben megtalálható ez az adalékanyag. Pl üdítőitalokban, édességekben, stb. Invertcukornak is szokták nevezni.
Titánium dioxid: fehér színű élelmiszerfesték. Por, vagy folyékony formában szokott előfordulni. Szintén sok mindenbe belerakják adalékanyagként. Fogkrémek, gyógyszerek, cukorkák, drazsék, fehér csokoládé, stb fehérítésére használják. 

Vannak eladó szilikon cukorcsipke formáim és a csipke készítéshez szükséges alapanyagok is! Itt megtalálod őket:

  http://facebook.com/nudleee 

Fényképek---> albumok---> eladó termékeim mappában keresd!



Bartus Dóri
Nudleee

2013. szeptember 4., szerda

Vörösborban sült szilva

Nagyon elhúzódott ennek a bejegyzésnek a megírása, mert elég sok teendőm volt mostanában. Ezúton is elnézéseteket kérem, mert már tegnapelőttre megígértem, hogy megmutatom mi készült nálam. Viszont tényleg sok dolgom volt. Lecsót raktunk el, a magazinnak és készülgettem ezzel-azzal, na és lekvárt főztem. Kétszer is! :) Gesztenye receptje alapján... ITT elolvashatjátok a bejegyzését. Annyira bejött, hogy tegnap már a második adagot készítettem. Mennyei, komolyan. Természetesen módosítottam az alaprecepten és nyírfacukorral készítettem el, amiből 15 dkg-ot raktam a 3 kg szilvához. Nagyon klassz lett! Alig van pár kis üvegnyi az első sütésből. Na igen, ez külön jó a receptben, hogy sütőben készül. Nem kell állni felette és kavarászni órákig. A végeredmény pedig egy nagyon finom, pikáns ízű dzsem. Annyira tetszik, hogy eldöntöttem, hogy tortába fogom önteni valamilyen formában. Már van is két ötletem, de egyelőre még nem körvonalazódott meg bennem, hogy pontosan hogyan készítsem. Amint kitalálom és lesz időm, majd sütök egy szilvás tortát és beszámolok róla. Sütés közben egyébként isteni illatok terjengtek a lakásban! A fahéj, a szegfűszeg, a vanília és a vörösbor illata keveredve az édes szilvával... Hmm... :) Egyébként onnan indult az egész, hogy a kedves szomszédom adott egy nagy lábas szilvát. Elkezdtem eszegetni, mert őrülten finom és édes volt, de képtelenség lett volna az egész mennyiséget magamba applikálni :) , szóval így jött az ötlet, hogy kellene valami lekvár féleséget készíteni. Gesztenye receptje épp kapóra jött! ;) Köszönetképp tegnap a szomszédomnak vittem át egy üveg lekvárt, aki cserébe egy újabb nagy adag szilvát adott... Mivel már fogyóban volt a két napja készített adag, így nekiálltam újra és most a dunsztba bugyolálva várják a kis üvegcsék, hogy felkerülhessenek a kamrapolcra. Szép kis címkéket is készítettem az üvegekre, amik egész kis pofásak lettek. Na és mivel nyírfacukorral készítettem a dzsemet, így a két cukorbeteg nagymamámat is meg tudom majd örvendeztetni egy kis finomsággal! :)





Leírom a receptet, ami nagyon egyszerű. :)

3 kg szilva
20 dkg cukor (nálam 15 dkg nyírfacukor)
2 dl vörösbor
1 vaníliarúd (bourbon vaníliás cukorral is helyettesíthető, ebben az esetben ebből 3 csomag kell)
1 ek fahéj
10 szem szegfűszeg (amit én ledaráltam mákdarálóban :) )
1 csomag 2:1 dzsemfix

A szilvát megmossuk, kimagozzuk és négy darabba vágjuk (bizony, finom gyümölcs falatkák lesznek a dszemben...), darálni nem kell. Gesztenye azt írta, hogy egy nagy lapos jénaiban kell sütni, de szerintem egy magasabb falú gáztepsi is tökéletesen megfelel. Rárakjuk az összes hozzávalót a dzsemfix kivételével. (Megjegyezném, hogy aki édesebben szereti, az tehet bele több cukrot is.) A vanília rudat kettévágjuk, a magokat kikaparjuk egy kés hátuljával és a szilvára rakjuk a rúddal együtt. Ekkor jön az élvezetes rész. Kézzel nekiesünk és jól összeforgatjuk az egészet! érdemes ilyenkor egy kanállal megkóstolni... Hát.. Így sületlenül is sikerült egész emberes mennyiséget magamba tunkolni... :) 170 fokra előmelegített sütőbe toljuk és 2 órán át sütjük. Én félidőben egyszer átforgattam egy fananállal. A sütési idő lejárta után rászórjuk a dszemfixet, alaposan belekeverjük, majd visszatesszük a sütőbe újabb 5-10 percre. Kész. :) Alaposan kimosott és csírátlanított kis befőttes üvegekbe kanalazzuk. Az üvegeket fejjel lefelé fordítjuk pár percre és végül száraz dunsztba rakjuk. Ami nálam egy nagy műanyag tálat jelent kibélelve egy jó vaskos pokróccal. :) Jól betakargatjuk és másnap már pakolhatjuk is a kamrapolcra. Itt a szilva szezon, mindenképp próbáljátok ki! :) Gesztenyének pedig ezúton is köszönöm a receptet! :)

Itt pedig a kép, amit 3 napja megosztottam a facebook oldalamon. Az előkészület egy apró mozzanata. :)





Nudleee

sutibox.hu - a gasztroblogok gyűjtőoldala - kis banner